Élő Kolozsvári Rádió

Tárgyalt az RMDSZ és az EMSZ, de csak abban egyeztek meg, hogy tovább tárgyalnak

Tárgyaltak, de azon kívül, hogy még fognak, semmire sem jutottak: az RMDSZ és Erdélyi Magyar Szövetség küldöttsége ült tárgyalóasztalhoz Kolozsváron.

Az Erdélyi Magyar Szövetség vezetői a múlt héten levélben kezdeményeztek tárgyalást az RMDSZ vezetőségével. A csütörtöki találkozón nem volt jelen sem Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, sem Csomortányi István, az EMNP elnöke. A találkozón az EMSZ képviselői felvázolták együttműködési szándékukat a közelgő romániai parlamenti választásokkal kapcsolatban. Hogy, erre milyen választ kaptak, azt nem tudni.

A megbeszélésen az RMDSZ részéről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök, Cseke Attila frakcióvezető, Székely István ügyvezető alelnök, Tamás Sándor háromszéki elnök és Baarti Tihamér gyergyószéki elnök vett részt a találkozón. Az Erdélyi Magyar Szövetség részéről jelen volt Mezei János, az EMSZ MPP-s társelnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Bizottságának tagja, Sorbán Attila Örs, a Magyar Polgári Párt ügyvezető elnöke és Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt Önkormányzati Tanácsának elnöke.

Hegedüs Csillát, az RMDSZ szóvivőjét kérdeztük:

A felek megegyeztek, hogy a jövő hét folyamán folytatják a most megkezdett tárgyalásokat.

Riporter: Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 9, 13:26

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak