Élő Kolozsvári Rádió

Félreolvasott táblázatból negatív eredmény: a Krónika munkatársának esete a teszttel

Szatmári Bence, a Krónika munkatársa koronavírusos. Elvégeztetett egy tesztet, és közölték vele, hogy az eredmény negatív. A tünetek nyomán ő kételkedett az eredmény hitelességében és nem ment közösségbe. Két nap után visszahívták: jaj, bocsánat, rossz sort olvastunk, az eredménye pozitív.

Illusztráció: Wikimedia Commons

Szatmári Bence Forrai Szerénkének mesélt élményeiről a Lendületben című műsorban. Múlt héten, miután a barátnője teszteredménye is pozitív lett, ő is tüneteket kezdett észlelni magán, ezért azonnal begubózott. A kezdeti tünetek hirtelen elmúltak, de hétvégére elvesztette az ízlését és szaglását. Ezután felhívta a 112-t, vasárnap ki is mentek mintavételre.

Az izgalom ezután következett. Az eredményt legkésőbb hétfő reggelre ígérték, de miután kedd reggelig se érkezett meg, újra telefonált. A vonal másik végén megnyugtatták: negatív lett. Hallhatták azonban a hangján a kétkedést, mert azt mondták neki, a biztonság kedvéért telefonáljon még este is. Szatmári Bence így is tett, és ismét azt a választ kapta, hogy nincs baja, élje nyugodtan tovább az életét.

Azonban továbbra is gyanús volt neki a tünetei alapján a helyzet, ezért úgy döntött, hogy továbbra is elkülönítésben marad. Döntése helyesnek bizonyult: másnap, szerdán kapott egy sms-t, hogy mégis pozitív a tesztje. Az üzenetet küldő számot visszahívva azt mondták neki: valószínűleg elnézték a táblázatot korábban.

Saját tapasztalatából kiindulva Szatmári Bence azt javasolja mindenkinek: az aktuális állapotára odafigyelve cselekedjen, de legyünk felelősek, mert látható, hogy előfordulhatnak bakik, amelyek akár végzetesek is lehetnek.

A beszélgetés visszahallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 25, 15:19

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak