Élő Kolozsvári Rádió

Nemcsak a szabályok, hanem azok be nem tartása ellen is tiltakoznak a szülők

Országos szinten egyensúlyban van a tiltakozó és az egyetértő szülők rétege, ami az iskolai COVID-19-szabályozásokat illeti – mondja Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke.

Nemcsak azok vannak sokan, akik a maszkviselés és a szigorú előírások ellen tiltakoznak, hanem sokan azt jelzik vissza, hogy bizonyos tanintézmények, óvodai vagy iskolai csoportok nem tartják be az előírásokat.

„Szinte feljelentésszámba menő levelek érkeznek hozzánk és kérik a szülők, hogy azonnal tegyük meg a szükséges lépéseket azért, hogy a helyzet változzon.”

„A keretóraszámmal kapcsolatos törvényt az utolsó pillanatban eltörölték, pedig nagyban megkönnyítette volna az iskolai létezést, ha lecsökkentett óraszámmal lehetett volna tanulni. Ez is a panaszáradatban van.”

– mondja Csíky Csengele.

Külön gondot okoz az, hogy a gyerekeknek különböző időpontokban kell megérkezniük az iskolába. Sok esetben, főleg többgyermekes szülőknél gondot okoz eljuttatni a gyerekeket az intézményekbe úgy, hogy akár másfél óra különbség is van az érkezések időpontja között.

Csíky Csengele szerint ez azért is van, mert a tanintézmények vezetőbizottsága nem minden esetben tárgyalt előzetesen a szülői bizottsággal. Ő arra biztat mindenkit, akinek gondja van a gyerek érkezésének időpontjával, próbáljon egyeztetni az iskola vezetőségével, lévén, hogy itt a tanintézmény saját belső szabályairól van szó, nem pedig központi rendeletről.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 22, 14:52

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak