Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: megszűnő és induló lapok Erdélyben

Jancsó Eriket a Kalotaszeg Reménye helyett induló új interregionális lapról, László Györgyöt a Honvilág irodalmi folyóiratról kérdezte Mihály István.

Négy éves rendszeres megjelenés után megszűnt a Kalotaszeg Reménye keresztény szellemiségű havilap, amely több ezer kalotaszegi családhoz jutott el papíron, és az interneten is sokan olvasták.

A vallásos tematikán kívül rengeteg cikk foglakozott az egészséges életmóddal, táplálkozással, tudományos kutatásokon alapuló, konkrét tanácsokat nyújtott életmódváltással, betegségek megelőzésével, korai felismerésével kapcsolatban.

Olyan témákat is próbált sokoldalúan körbejárni, megvilágítani, mint a kalotaszegi iskolák leépülése, arra is keresve a választ, miért néptelenednek el falvaink, miért nem érdemes már a kalotaszegi falvakban teheneket, bivalyokat, lovakat tartani, a földeket megművelni, miközben külföldről, több ezer kilométerről importáljuk a tejet (is).

A Kalotaszeg Reménye idén nyáron vett búcsút az olvasóktól. Helyette ősszel egy új, interregionális folyóirat indul. Minderről Jancsó Erik főszerkesztővel beszélgettem.

Honvilág címmel idén januárban új irodalmi, kulturális, kritikai folyóirat indult, mely többek közt célul tűzte ki, hogy „visszahozza” a régi író-olvasó találkozók hangulatát, mert „még vannak olyanok, akik emlékeznek ezek kellemes zsongására, arra, hogy milyen az, amikor az olvasó közvetlenül tapasztalhatta meg az író lelkületét.” Mi lett/lesz ennek a – csak nyomtatott formában megjelenő – havilapnak a sorsa? Kiknek szól, kik a szerzői, miben más, mint a többi erdélyi, romániai magyar irodalmi lap, milyen hiányt próbál pótolni? Erről László György főszerkesztőt faggattam, aki többek közt azt is elmondta, hogy szerinte nagy szükség volt erre az új lapra, hiánypótló kiadványról van szó, mely szembemegy a posztmodernnel, megszólítja a tisztességes, őszinte nemzettudatot, és a „belső emigrációban élő” alkotóknak is közlési lehetőséget biztosít. A Honvilágnak ugyanakkor nincs köze a melldöngető hazafiaskodáshoz, nacionalizmushoz. A 2-3. összevont szám ezen a héten, valószínűleg csütörtökön jelenik meg, és a szerkesztőség decemberig szeretné „behozni a lemaradást”, mind a tizenkét számot kiadni. Ehhez komoly anyagi segítséget kapnak a Bethlen Gábor Alapítványtól.

A lejátszóra kattintva az augusztus 31-i, hétfő délutáni élő műsor szerkesztett, rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2020 szeptember 1, 10:47

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”