Élő Kolozsvári Rádió

Tovább, közös erővel – Noel és Ervin után Olívián segíthetünk

A csodából, amely Noellel elkezdődött, erőt meríthetünk a folytatáshoz – Ervin után Olívián segíthetünk.

Július közepén örömmel számoltunk be arról, hogy sikerült összegyűjteni a gerinc eredetű izomsorvadással – SMA-val – diagnosztizált Ölyüs Noel Róbert gyógyulásához szükséges 2,4 millió dollárt, és sokan örültek annak is, hogy az érkörtvélyesi kisfiú megkaphatja hamarosan a génterápiát a budapesti Bethesda kórházban. Segíteni pedig továbbra is volt lehetőség: a Kéz a kézben csoportok előbb a brassói Székely Ervint karolták fel, akinek olyan elektromos kerekesszékre lenne szüksége, amelyet gyenge izmaival is irányítani tud.

A négy éves kisfiú édesapja, Székely András alig néhány napja tette közzé a Facebookon, hogy Nagyszebenben találtak egy használt kerekesszéket, és azzal is megpróbálkoztak. Mint írta, „nagy volt a meglepetés. Ahogy beletettük, ösztönösen a kezét a kerékre tette, és lassan-lassan mozdult a szekér.


Még mindig hihetetlen számunkra!!!! Minden nap újabb kihívások Ervin számára és ugyanúgy számunkra, de nem győz meglepni. Napról napra fejlődünk, napról napra valami újat tanulunk együtt. Úgy döntöttünk, egyelőre lemondunk az elektromos kerekesszékről (a profi terapeuták is azt ajánlották, hogyha ő tudja valamennyire mozdítani a kézzel hajtható széket, akkor jobban ingerli és jobban/hamarabb fejlődik és tornának is megfelelő)”. Ezáltal több pénzt tudnak fordítani az Ervin speciális étkezéséhez szükséges tejporok, gasztroenterológiai szondához járó csatlakozások, csere szondák és egyebek beszerzésére.

A 12 éves Olívia a következő kedvezményezett, akinek igyekeznek segíteni a Kéz a kézben jótékonysági könyvlicit csoport és a Kéz a kézben jótékonysági licitcsoport tagjai. A szilágynagyfalusi kislány számára év elején érkezett a jó hír, hogy álmai végre valóra válhatnak: felvillant egy reménysugár: oxigénterépiás kezelés Debrecenben. A szilágynagyfalusi (és nem csak) közösség összefogott, és ennek köszönhetően összegyűlt az első millió forint a kezelés elkezdésére. Ez azonban sajnos nem elég. Ahhoz, hogy Olívia álma valóra váljon és használhassa kezeit-lábait, éveken át tartó kezelésre van szüksége. A kezelések háromhavonta történnek, egy kezelés nagyjából 5000 euróba kerül (hat hetet tart, ebben benne van az oxigénterápia, a speciális gyógytorna és a gyógyszerek).

Olívia nagyon szeretne szaladni, játszani, élni, minden kis összeg nagyon sokat jelent neki. Az első kezelés már lejárt, és az eredmények kezdenek látszani: elkezdett reagálni a kezelésre az agy és a központi idegrendszer, és lassan kezd beindulni a koordináció is.

A Kéz a kézben jótékonysági könyvlicit csoport elindítói és lelkes működtetői továbbra is arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak és csapjanak le a könyvekre, s ha tehetik, ők maguk is indítsanak liciteket. Szabó Matild elmondta: hálásak, amiért Noel után Ervinnek is megkönnyíthették az életét. Most Olívia a kiválasztott, és remélik, hogy hamarosan újabb beteg gyermeken tudnak segíteni, közös erővel.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 25, 15:43

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak