Élő Kolozsvári Rádió

Sosem volt még ekkora a gazdasági visszaesés Romániában, de rövid távon bizakodhatunk

A valaha mért legnagyobb gazdasági visszaesést regisztrálták Romániában a második negyedévben, ám a helyzet nem annyira kilátástalan – a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Bálint Csaba nyilatkozott.

Az első negyedévhez képest 12,3 százalékos volt a GDP-visszaesés az előző év azonos negyedévéhez képest pedig kb. 10 százalékos – ilyen mély visszaesést a ’90-es évek közepe óta elérhető, megbízható adatok óta nem tapasztaltunk. Ez nem okoz meglepetést a gazdasági elemzők között. Április volt a mélypont, amelyhez a járvány terjedését akadályozandó kormányzati intézkedések is hozzájárultak. A júniusi adatok már azt jelzik, hogy gyors fellendülés mutatkozott.

Részletes szektorszintű GDP-adatok még nincsenek, de sejteni lehet, hogy az iparban észlehető a legnagyobb visszaesés – mondta Bálint Csaba. Természetesen a szolgáltatói szektor is nagy vesztese a járványnak, bár egy pici szeletében, a futárszolgálatokban kifejezetten növekedés volt. A korlátozások időszakát az IT és a kommunikáció is egészen jól viselte, az építőiparban pedig ütemvesztés volt, de éves szinten növekedni fog.

A fogyasztásban március, április és május eleje nehéz időszak volt, május második fele és június viszont különösen erős. Ha a gazdasági aktivitás a következő hónapokban is a júniusi számok szintjén marad, akkor is növekedés lesz a következő negyedévben. Hosszú távon azonban óriásiak a bizonytalanságok, lassulhat a növekedés, a járványhelyzet gyakorlatilag romlik és óriási kockázatok vannak előttünk – mondta Bálint Csaba.

Hallgassa meg a teljes nyilatkozatot az alábbi lejátszóra kattintva:

Riporter: Oborocea Mónika

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 17, 17:34

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak