Élő Kolozsvári Rádió

Bemutatta választási programját a Kolozs megyei RMDSZ

Választási programbemutatót tartott hétfő este az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete.

Az eseményen Csoma Botond Kolozsvár polgármesterjelöltje, Oláh Emese alpolgármester, illetve Vákár István a Kolozs megyei Tanács elnökjelöltje vett részt. Rajtuk kívül jelen voltak a kolozsvári és Kolozs megyei tanácsosjelöltek is.

Oláh Emese ismételten hangsúlyozta az oktatás terén szükséges modernizációs reformokat. Kitért a tanerő szakmaiságának fontosságára is, és célként fogalmazta meg azt, hogy a vegyes családokban élő fiatalokat motiválni kell a magyar nyelven való tanulásra. Az alpolgármester a szociális lakások és a családon belüli erőszak áldozatai számára létrehozandó védett házak vásárlásáról is beszélt. Külön hangsúlyt fektetett a zöldövezetek és a közlekedés, valamint a parkolóházak szükségére. „Kisvárosokra van szükség a nagyvárosban” – mondta, ugyanis a negyedekre is szeretne összpontosítani programtervében.

Csoma Botond polgármesterjelölt programpontjai között szerepel a magyar nyelv használatának kiterjesztése, a magyar identitásszimbólumok, vagyis köztéri emlékművek gyarapítása. A közlekedési gondokat a tömegszállítás gyakoribb igénybevételében látja, illetve a bicikliutak rendszeresebb használatában.

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács elnökjelöltje a fiatalok itthon maradását hangsúlyozta. Elmondása szerint olyan körülmények megteremtésére van szükség, amelyek itthon tartják az ifjú generációt. Egyebek mellett az egészségügy terén való fejlesztések kapcsán is azt emelte ki, hogy kontinuitásra, illetve továbbfejlesztésre van szükség.

Hallgassa meg teljes összeállításunkat az alábbi lejátszóra kattintva:

A részletes program az rmdsz.ro oldalon érhető el.

Riporter: Birtalan Albert

Fotók: RMDSZ Kolozs megye

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 11, 11:32

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak