Élő Kolozsvári Rádió

Székelyföldet is vörös zónának nyilvánította Belgium

A belga besorolás szerint több romániai megye is a vörös zónába került.

A központi és dél-keleti országrész, Dél-Munténia, és Dél-Nyugat-Olténia szintén a vörös zónába került. Ez azt jelenti, hogy az onnan beutazóknak kötelező a 14 napos karantén és a koronavírus-teszt. A korlátozások tegnaptól érvényesek. Az ország többi része narancssárga zónában marad; ebben az esetben a karantén és a teszt javasolt, de nem kötelező.

A vörös zónába került 24 romániai megye a következő: Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros, Szeben, Brăila, Buzău, Konstanca, Galac, Tulcea, Vrancea, Argeș, Călărași, Dâmbovița, Giurgiu, Ialomița, Prahova, Teleorman, Dolj, Gorj, Mehedinți, Olt és Vâlcea megye. A Belgiumba való utazás előtt 48 órával egy online formanyomtatvány kitöltése is kötelező. Belgiumból tilos a turisztikai célú utazás Románia vörös zónának nyilvánított megyéibe. Belgium egyébként az első olyan európai ország, amely régiókra bontva vezetett be korlátozásokat. Románia mellett Bulgáriát, Spanyolországot, Franciaországot, Svájcot és Nagy-Britanniát is zónákra osztották.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 2, 14:55

Járványügyi veszélyhelyzet a légúti megbetegedések miatt
Egészségügy péntek, 2024 február 22024 február 2, 08:35

Járványügyi veszélyhelyzet a légúti megbetegedések miatt

Járványügyi veszélyhelyzetet hirdetett az egészségügyi minisztérium, miután az elmúlt három hétben magas volt a légúti megbetegedések...

Járványügyi veszélyhelyzet a légúti megbetegedések miatt
Marad a pontérték a családorvosoknak, sztrájkőrséget szervez a Sanitas
Egészségügy csütörtök, 2024 január 182024 január 18, 08:18

Marad a pontérték a családorvosoknak, sztrájkőrséget szervez a Sanitas

A tavalyi szinten marad a háziorvosok betegellátásáért járó pontok névértéke – jelentette be szerda este a...

Marad a pontérték a családorvosoknak, sztrájkőrséget szervez a Sanitas
Megkönnyítik az egészségügyi állások betöltését
Egészségügy hétfő, 2024 január 152024 január 15, 15:55

Megkönnyítik az egészségügyi állások betöltését

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter ma bejelentette, hogy aláírta azt a miniszteri rendeletet, amely megváltoztatja az egészségügyi...

Megkönnyítik az egészségügyi állások betöltését
Továbbra is kilátásban az egészségügyi sztrájk
Egészségügy kedd, 2024 január 92024 január 9, 09:39

Továbbra is kilátásban az egészségügyi sztrájk

Továbbra is sztrájkra készül a Sanitas szakszervezeti szövetség – jelentette be az egészségügyi alkalmazottak érdekképviseletének...

Továbbra is kilátásban az egészségügyi sztrájk
Egészségügy szerda, 2023 december 132023 december 13, 11:06

Kanyaróban meghalt egy csecsemő Brassó megyében

Meghalt kanyaróban egy 7 hónapos csecsemő – közölte kedden a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos...

Kanyaróban meghalt egy csecsemő Brassó megyében
Egészségügy hétfő, 2023 december 112023 december 11, 11:35

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét is kihallgatják az oltásügyben

Beidézték a korrupcióellenes ügyészségre Andrei...

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét is kihallgatják az oltásügyben
Egészségügy szombat, 2023 október 282023 október 28, 15:47

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya

Tizenkettedik alkalommal szervezi meg véradó kampányát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem október 30-a és november 3-a...

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya
Egészségügy hétfő, 2023 október 22023 október 2, 13:02

Karikó Katalin és Drew Weissman kapta az orvosi Nobel-díjat

Karikó Katalin és Drew Weissman megosztva kapják az idei orvostudományi Nobel-díjat az mRNS-vakcinák kifejlesztéséért – jelentették be a...

Karikó Katalin és Drew Weissman kapta az orvosi Nobel-díjat