Élő Kolozsvári Rádió

Járványügyi veszélyhelyzet a légúti megbetegedések miatt

Járványügyi veszélyhelyzetet hirdetett az egészségügyi minisztérium, miután az elmúlt három hétben magas volt a légúti megbetegedések száma – nyilatkozta a tárcavezető.

Alexandru Rafila elmondta, ugyanaz a helyzet állt elő, mint tavaly januárban: az esetszámok három egymást követő héten meghaladták a járványküszöbértéket, ezért hirdettek járványügyi veszélyhelyzetet.

A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem vezetnek be korlátozásokat, az intézkedéssel csak megteremtik a keretet arra, hogy felkészítsék az egészségügyi intézményeket a megnövekedett számú betegek ellátására, és biztosítsák az ehhez szükséges erőforrásokat. A tárcavezető becslései szerint a helyzet február végéig tarthat.

Alexandru Rafila ajánlásokat fogalmazott meg az egészségügyi intézményeknek, a tanintézeteknek és a lakosságnak.

A miniszter szerint az influenzaszezon tetőzése ezen a héten vagy jövő héten várható, ezt követőn elkezdenek majd csökkenni az esetszámok.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2024 február 2, 08:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók