Élő Kolozsvári Rádió

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét is kihallgatják az oltásügyben

Beidézték a korrupcióellenes ügyészségre Andrei Baciut.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetője korábban bejelentette, hogy lemond az intézmény igazgatói tisztségéről.

Baciut a koronavírus-vakcinák beszerzésével kapcsolatos ügyben hallgatják ki, amelyben Florin Cîţu volt miniszterelnök, valamint Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă volt egészségügyi miniszterek is gyanúsítottak – tudósít az Agerpres hírügynökség.

A DNA székhelyére való érkezésekor Baciu azt nyilatkozta a CNAS éléről való lemondása kapcsán, hogy azt „természetes és korrekt gesztusnak” véli. Előtte, Facebook bejegyzésben azt írta, lemondását nem jogi kötelezettség miatt, hanem becsületbeli okból nyújtja be, mert elkötelezett az általa vallott etikai és erkölcsi elvek iránt.

Nyitókép: Andrei Baciu hivatalos Facebook-oldala

Szerkesztő: kristalybea, 2023 december 11, 11:35

Etichete:
Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Jégmadár – vasnak indult, „behűtötték”
Ajánlatok csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 15:26

Jégmadár – vasnak indult, „behűtötték”

Madárkánk neve picit félrevezető. Ugyanis – mondjuk a jegesmedvével szemben – sem élőhelye, sem életmódja nem köti hideghez,...

Jégmadár – vasnak indult, „behűtötték”
Rókákkal táncoló
Ajánlatok vasárnap, 2024 november 172024 november 17, 14:46

Rókákkal táncoló

Közvetlen környezetünk ritkán ragadja meg isten igazából fantáziánkat. Ez élőlényeire is érvényes. Azt gondoljuk, mindent tudunk róluk,...

Rókákkal táncoló
Ajánlatok hétfő, 2024 augusztus 262024 augusztus 26, 12:01

Klezmer kavalkád Tranzit Ház-módra

Az Egyesült Királyságban élő Francesca Ter-Berg cselló-, illetve az Egyesült Államokból érkezett Jake Shulman-Ment hegedű-, és Jeremiah...

Klezmer kavalkád Tranzit Ház-módra
Ajánlatok vasárnap, 2024 augusztus 182024 augusztus 18, 21:58

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája

  „Olyanoknak ajánlom a műsort, akik meg vannak győződve, hogy cicára házőrző feladatot nem lehet bízni, vagy cicát tartósan csak...

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba