Élő Kolozsvári Rádió

Koszika: csöppet sem ördöngős kialakítani egy tudatosabb életmódot

Koszorus Krisztinával, a Koszika and the Hotshots frontemberével a műanyagmentes július apropóján beszélgettünk.

Az énekes, dalszerző szerint korántsem arra van szükség, hogy kevesen műveljük tökéletesen a környezettudatosabb életmódot, hanem arra, hogy sokan, még akkor is, ha ezt úgyszólván tökéletlenül tesszük. Mert minél többen odafigyelünk, annál nagyobb méreteket ölthet ez az életforma.

Érdemes lenne megfigyelni, hogy mennyi szemét gyűl fel egy-egy háztartásban egy hét alatt, akkor talán jobban figyelnénk a cselekedeteinkre. Fölösleges csomagolások helyett például a szódabikarbonát használatával is nagyban hozzájárulhatunk a bolygó védelméhez: ez ugyanis a tányérok és a poharak mosása mellett fogmosáshoz is kiváló lehet.

Koszika úgy fogalmazott: felelősek vagyunk egymásért, elvégre az emberek leginkább egymást tudják nevelni, nyilván, önmaguk után.

A művésszel folytatott beszélgetést a lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 július 23, 12:54

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak