Élő Kolozsvári Rádió

Hogyan indul ősszel az új tanév?

Illusztráció: pexels.com

Az önkormányzatok és a regionális járványtani intézmények döntsenek arról, hogy egyes településeken hogyan indul újra a tanév szeptemberben – erre jutottak tegnap a tanügyminisztériumban a szülői szervezetekkel való egyeztetés után.

Három változat áll majd rendelkezésre: a klasszikus, iskolában történő oktatás, a hibrid változat, ahol a diákok fele az iskolában, fele pedig otthon tanulna, majd cserélnének, és a harmadik változat a teljes online oktatás lenne. Ezek közül dönti majd el az önkormányzat, hogy melyiket alkalmazza, annak függvényében, hogy az illető településen hogyan alakul a járványhelyzet.

Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke rádiónknak elmondta, hogy a szülői szervezetek ragaszkodnak ahhoz, hogy az előkészítő osztályosok, az elsős és másodikos kisdiákok mindenképp iskolapadban tanuljanak majd, mert az írást, olvasást, számolást nem lehet másképp elsajátítani.

Az óvodák, bölcsődék megnyitása szintén az önkormányzat hatáskörébe tartozik, Csíky Csengele elmondta, hogy a szülői szervezetek mindenképp szorgalmazzák azok teljes körű megnyitását és a biztonságos körülmények megteremtését.

A tanügyminisztérium azon javaslatát, hogy az órák mindössze fél órát tartsanak, hogy a diákok minél több időt tölthessenek kint szüneten, a szülői szervezetek nem tartják jó ötletnek, szerintük ugyanis a szünetben történő érintkezés, főleg kisdiákok esetében, veszélyesebb, mint ha egymástól biztonságos távolságra ülnek az iskolapadban.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2020 július 15, 13:34

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak