Élő Kolozsvári Rádió

Várják az újbóli találkozást a bábszínészek – Tornyocska a Bánffy-palota udvarán

Jelenet a Tornyocskából. Fotó: Nicu Cherciu/Puck Bábszínház Facebook-oldala

Június 27-től a szabad ég alatt, a Bánffy-palota udvarán láthatók a kolozsvári Puck Bábszínház produkciói.

Szombatonként a magyar társulat, vasárnap a román társulat várja közönségét. Az előadások délelőtt 11 órakor kezdődnek, amelyekre a jegyeket a helyszínen, kezdés előtt lehet megvásárolni, egységes áron, 10 lejért.

Elsőként, holnap délelőtt a Jakab Ildikó rendezésében készült Tornyocska tekinthető meg. Alapjában véve ez egy interaktív előadás, amely a legkisebb korosztálynak szól, a 2-4 éveseknek, de a jelenlegi helyzet miatt némi átalakításokra volt szükség a felújítás során.

Az előadás két szereplőjével, Balogh Dorottya és Mostis Balázs bábszínészekkel reggeli műsorunkban beszélgettünk.

Három hónap hosszú idő volt, de a jelenlegi helyzetben nagyon is optimisták vagyunk. Reméljük a legjobbakat, nagyon várjuk, hogy újra találkozzunk a közönséggel.

Nagyon fontos, hogy a gyerekek továbbra is úgy érezzék, ők is részei a torony megépítésének. Ezúttal újabb kicsi játékokat találtunk ki, úgy építkeztünk, hogy bár távol lesznek, mégis maradjanak részei mindannak, ami a színpadon történik. Segítséget kérünk tőlük adott pillanatokban, emellett pedig éneket tanulunk, együtt dalolunk.

 

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A maximális nézőszám 50 személy. Az előadás előtt fertőtlenítést és testhőmérséklet-mérést tartanak, ezért ajánlott kezdés előtt minimum 30 perccel megérkezni a helyszínre, a Bánffy-palota udvarára. A szervezők kérik a résztvevőket, hogy vigyenek magukkal szájmaszkot, valamint hogy tartsák be a biztonsági előírásokat.

Vasárnap délelőtt 11 órától a román társulat Dănilă Prepeleac (Karó Dani) című előadása tekinthető meg, Traian Savinescu rendezésében, az alsó korhatár 4 év.

Amennyiben az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé az előadások megtartását, átütemezik őket.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 26, 14:13

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak