Élő Kolozsvári Rádió

Folytatódik a szeméttárolás-mizéria Kolozs megyében

Valami bűzlik a kolozsvári szeméttározónál: egyrészt hetvenöt százalékos a telítettsége, másrészt az Integrált Hulladékkezelő Központot néhány napnyi működés után leállították. A szeméttárolás-mizéria tehát folytatódik.

Az ideiglenes szemétlerakó, amelynek van még működési engedélye, hetvenöt százalékban megtelt, ezért jó lenne nem odahordani a szemetet, viszont még lehetséges. Létezik továbbá az integrált szemétlerakó, amely valójában csak részben van meg, nincs ugyanis hulladékválogató csarnoka, és gyakorlatilag működési engedélye sincs.

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök egy huszárvágással lerövidítette az engedélyeztetés hosszan kanyargó útját és a szükségállapotra hivatkozva nem várt a környezetvédelmisekre, hanem a katasztrófavédelmisektől kérte az integrált szemétlerakó beindítását, így szerezte meg az engedélyt. Persze, a nemlétező válogatócsarnok ügyét is rendezni kellett, így kerül képbe a kolozsvári közterület-fenntartó vállalat, a RADP, nekik ugyanis van egy válogatójuk.

A RADP megbízását viszont az Országos Óváselbíráló Tanácsnál megfellebbezték, a Környezetvédelmi Őrség pedig arra figyelmeztette a Kolozs Megyei Tanácsot, hogy az integrált szemétlerakó illegálisan működik, mert nincs környezetvédelmi engedélye.

Vákár Istvánt, a Kolozs megyei tanács alelnökét, kérdeztük a helyzetről.

“A Környezetvédelmi őrség azt kérte, hogy várják meg a teljes procedúra befejezését, a jóváhagyást, és emiatt leállt. Minden procedúrát szépen betartanak, ez lehet egy hónap, másfél hónap. Ugye, el van indítva, már rég el volt indítva, hogy kapják meg a részleges jóváhagyást”

– mondta rádiónknak Vákár István.

Kolozsvár évi 150 000 tonna szemetet termel – ez most az ideiglenes, hetvenöt százalékig tele szeméttelepre megy. Ez a telítettség szinte 270 000 tonnát jelent.

Riporter: Szilágyi Szabolcs

Illusztráció: Képernyőfotó a Kolozs Megyei Tanács videójából

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 5, 15:46

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány