Élő Kolozsvári Rádió

Ugorjunk fel! – online gyereknapok erdélyi és magyarországi művészekkel

Három napon át tartó programmal kedveskednek a gyerekeknek június elseje apropóján.

Póra Zoltán énekes, dalszerző, gitáros kezdeményezte az Ugorjunk fel! Stone Hill online gyereknapok elnevezésű online eseményt, amelynek keretében előre elkészített videókat közvetítenek naponta két alkalommal a Facebookon, a Póra Zoli & Stone Hill és a Marosvásárhelyi Rádió Facebook-oldalán.

Május 30-án, 31-én és június elsején délelőttönként Bokor Barna, Kiss Bora, Makkai Kinga a mesék varázslatos világába röpítik az érdeklődőket. Kinyílik továbbá Léna verses doboza, kitalálója és működtetője, a 7 éves budapesti kislány versekkel lepi meg a közönséget. A táncról Jenáki Ingrid gondoskodik, és a magyarországi Tik-Tak Bábszínház és Fizi Miska is bejelentkezik.

Este koncertek: együtt dalolhatunk Vizi Imrével, Koszorus Krisztina Koszikával és Szász Csabával, a Mozsikácska zenekarral, Póra Zolival és a Stone Hill csapatával, Fehér Csabával, Bertóti Johannával, Bokor Barnával és Balázs Imre Józseffel.

Póra Zoli & Stone Hill

Berke Sándor gyerek-nyalánkságot készít, Berke Krisztina-Ágnes pedig néhány mókás ötletet mutat be Karantén-ötlettárából.


Gyereknap környékén elég sok koncertünk szokott lenni a zenekarral, így egyértelmű volt, hogy érdemes lenne valamilyen módon megszólítani a gyerekeket, akár az online térben. Amikor ezen gondolkodtam, felmerült, hogy mi lenne, ha nem csak a zenekar lépne fel, hanem másokat is bevonnánk… Ha pedig benne vannak, akkor szervezzünk valamit közösen, olyasmit, amit csak ez a jelenlegi helyzet hoz elő. Idővel egyre többen pozitívan jeleztek vissza, éreztem, nyitott szívvel állnak hozzá, így aztán belevágtunk.

Póra Zoltánnal a Póra Zoli & Stone Hill nevű formációról is beszélgettünk, amely 2013-ban alakult Marosvásárhelyen. A zenekar arról a lakónegyedről kapta a nevét, a Kövesdombról, ahol az alapító tagok élnek. Saját szerzeményeket és ismertebb dalok feldolgozásait egyaránt játsszák, több erdélyi városban és Budapesten is koncerteztek.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 28, 19:21

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak