Élő Kolozsvári Rádió

Három év emlékei, ha megelevenednek – Zoom-on ballagtak a jövő újságírói

A Zoom nevű platformon tartották ballagási ünnepségüket vasárnap este a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar újságírás szakának végzősei.

A Koppány és barátai BALLAGÓSIBA’ névre keresztelt eseményen szülők, hozzátartozók és barátok is részt vehettek, majd a felszabadultabb, kevésbé ünnepélyes momentumok után, kissé oldottabb hangulatban folytatták a diákok a beszélgetést tanáraikkal. Meddig tartott ez az úgynevezett bulisabb, oldottabb rész? – kérdeztük reggeli műsorunkban Dénes Petra végzőstől, az esemény koordinátorától.


Másfél óra alatt lejárt a hivatalos rész, ami a visszajelzések alapján meghatóra sikeredett, többen is mondták, hogy mélyebb volt számukra így, mintha egy személytelenebb helyszínen lettünk volna. Mi eleve ezt a május 10-i időpontot tűztük ki a ballagásra, nyilván, akkor még nem tudtuk, hogy közbejön a koronavírus-járvány, és emiatt az egyetemek is zárva tartanak. A kialakult helyzet minket is arra késztetett, hogy elgondolkodjunk, mit és hogyan szeretnénk. Sok ötletelés, átdolgozás és kivitelezés után sikerült megvalósítani ezt a programot, ami engem személy szerint nagyon feltöltött. 


Ha már odacsődítettünk mindenkit, akit amúgy is meghívtunk volna a ballagási ünnepségünkre, akkor nyilvánvaló volt, hogy programmal is kell készülnünk. Az osztálytársaink némelyike sem gondolta volna, hogy ez ilyen sokdimenziós lesz. Nyilván, ott voltak a barátok, a családtagok, mindenki, aki fontos nekünk és aki úgy érezte, hogy ott a helye. Szép számban összegyűltünk, körülbelül 80-90-en voltunk.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 11, 14:09

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak