Élő Kolozsvári Rádió

Kézművesek, figyelem: online vásárt szervez az Erdélyi Kézmíves Céh

Online vásárt szervez június 10., a kézművesség világnapja apropóján az Erdélyi Kézmíves Céh.

Jelentkezni május 15-ig lehet a transsylvanicum.ro oldalon, majd az e-mailben kapott linkre kattintva aktiválhatják regisztrációjukat a vásárosok.

A részletekről a céh elnökét, Molnár Attilát kérdeztük.


Gyakorlatilag 2007 óta próbáljuk egybegyűjteni az erdélyi kézműveseket: románokat, magyarokat, romákat, mindenféle etnikumú alkotómestert. Közben építgettük az online katalógust, amely aztán eltűnt; mostanság igyekszünk ezt újraépíteni, a vírus miatt kialakult helyzetet kihasználva. Az ötlet, hogy ezt a folyamatot összekössük egy online vásárral, tulajdonképpen egy marosvásárhelyi kollégánktól származik, a bőrdíszműves Ferencz Zsolttól, mellette pedig többen is megfogalmazták azt az igényt, hogy érdemes lenne valamivel helyettesíteni az elmaradt vásárokat, fesztiválokat. Ha ez a mostani online vásár jól sikerül, azt sem tartom kizártnak, hogy a hagyományos vásárok újraindulása esetén is fenntartjuk majd ezt a platformot. 

Az adatlapok kitöltésének és a vásárra szánt termékek feltöltésének határideje tehát május 15. Ha eddig a dátumig nem készül el legalább 100 adatlap és nem töltődnek fel a hozzájuk rendelt termékek, akkor a vásári online kavalkádot érdeklődés hiányában elhalasztják. A szervezők fenntartják a válogatás jogát, amennyiben a termékek nem felelnek meg a kézműipari elvárásoknak.

További részletek az alábbi lejátszóra kattintva hallhatók.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 8, 14:12

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak