Élő Kolozsvári Rádió

Lesz, ahogy lesz – a Rúzsa Magdi-klip kolozsvári műhelyében kíváncsiskodtunk

Kolozsvári alkotók is kivették részüket Rúzsa Magdolna klipjének készítéséből.

A Zoom Stúdió csapata egyedi animációkat készít vállalatoknak, szervezeteknek és bárkinek, aki hozzájuk fordul. Kolozsváron van a székhelyük, de a világ bármely részéről vállalnak megrendeléseket. Hitvallásuk szerint „az animáció egyszerű, közérthető és szórakoztató kifejezőeszköz, ezért változatos megrendelői kört tudunk kiszolgálni: logó animációktól, webes animációktól és filmbetétektől kezdve a videoklipekig, rövidfilmekig és oktatófilmekig a legkülönfélébb animációk tartoznak a szolgáltatásaink közé”.

Réka és Gyopár munka közben

Tegnapelőtt jelent meg a YouTube-on Rúzsa Magdolna Lesz, ahogy lesz című videoklipje, amelynek animálását a klip készítésével megbízott Remarker Kft. a Zoom Stúdióra bízta. A stúdió Facebook-oldalán a következő szöveggel ajánlották a klipet az érdeklődők figyelmébe: „Ritka jó csapatmunkában volt részünk április folyamán, annak ellenére, hogy mindenki máshol és más-más időbeosztás szerint dolgozott. De a Remarker csapatával remekül egymásra tudtunk hangolódni, és a közös hullámhossz, a kölcsönös nyitottság, meg persze a szuper jófej megrendelő mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy rekord idő alatt elkészüljön ez a klip, amire nagyon büszkék is vagyunk. Mi már kívülről fújjuk a dal minden sorát, fogadjátok ti is szeretettel!”


Még az ősz folyamán részt vettem egy vállalkozói képzésen Magyarországon, és az ottani tréner idén, a válság első napjainkban ajánlott be bennünket egy cégnek, akit Rúzsa Magdi megkeresett. Mi tehát egy magyarországi cégen keresztül kerültünk be ebbe a projektbe. (Kassay Réka)


Operatívan, gördülékenyen ment a munka, Facebookon és telefonon tartottuk a kapcsolatot. A munkaórákon kívül is tartottuk egymással a kapcsolatot, ami szintén fontos, hiszen másképp nem biztos, hogy ilyen rövid idő alatt így össze tudtuk volna hozni ezt a klipet. Ami pedig a dalt illeti, nagyon bulis, vidám szám, szerintem egy nagyon örömteli pillanat indította el Rúzsa Magdit azon az úton. (Buzási Gyopár)

Facebook-oldalán az énekesnő elárulta, hogy főhőse Liza és az ő Macskacicója, akik igazán belopták magukat a szívébe.

A két mesés lény mellett pedig Presser Gábor zeneszerző, énekes, valamint a Zoom Stúdió egyik munkatársa is bekerült a klipbe. Erről is mesélt a Hangolóban Kassay Réka animációs rendező és Buzási Gyopár animátor, dizájner.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 6, 15:24 / actualizat: 2020 május 8, 19:31

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak