Élő Kolozsvári Rádió

Kalamár György: „jó mókának tűnt ez a pályázat, gondoltuk, jelentkezünk”

A Kolozsvári Rádió karanténfilmes pályázatára Kalamár György színművész és családja is jelentkezett.

A vasárnap esti díjkiosztó gálát a Facebookon közvetítettük, aki esetleg lemaradt róla, itt visszanézheti. Versenyen kívül mutattuk be A jó, a rossz és a koronatanú című alkotást, amelynek rendezője Kalamár György, főszereplője Kalamár György és Simó Júlia, operatőre és vágója pedig Kalamár Gábor.

„Nagyon örültünk a felhívásnak, mert ez egy jó értelemben vett provokáció, hogy meg tudjuk mutatni magunkat. Évek óta készítünk házi filmeket, alkalmi filmeket, jeleneteket a saját gyönyörűségünkre, különböző stílusokban. A jó, a rossz és a koronatanú western paródiaként indult, aztán láttuk ezt a pályázatot, és mivel jó mókának tűnt, eldöntöttük, hogy mi is részt veszünk.”

„Sokszor megtörténik, hogy leülünk és perceken keresztül hallgatunk, egy fránya kis ötlet nem jut eszünkbe. Akkor fölállunk, megiszunk egy teát, bekapcsoljuk a televíziót, s akkor aztán kipattan az ötlet. Ami nagyon jó, Gábor fiammal és a feleségemmel is, hogy építeni tudunk egymás ötletére.”

A csíkszeredai születésű Kalamár György 1982-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, majd a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházhoz szerződött. Színészi tevékenysége mellett az egyetemi évekről is beszélt, valamint azokról a foglalatosságairól, amelyek a kőszínház határain kívül estek: 1989 után például alkalmi rendezvényeken is felléptek kollégáival, ahol humoros jeleneteket, kabarékat adtak elő.

„A versmondás, a szavalás továbbra is megmaradt, és alkalmanként nagyon szívesen rendeztem is. Leginkább a kézdivásárhelyi népszínházhoz való kötődésemet emelném ki, valamint a sepsiszentgyörgyi városi művelődési ház csapatával való együttműködéseket.”

Kalamár Györggyel és feleségével nyolc éve az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában is találkozhatott a kolozsvári közönség, akkor a Rustica Ház alkotóműhely tevékenységét hozták közel: nevezetesen az örmény népviselet elemeiből ihletődött, napjainkban is viselhető egyedi női- és férfiruhákat mutatta be Simó Júlia ruhatervező, a műhely vezetője. Férje és üzlettársa, Kalamár György pedig azt is elmondta: „A viselet, a népművészet és a felfedezés: ez a három elem a kiállított ruhák forrása. A népművészet a sajátunk, és ami a sajátunk, az megnyugvást ad nekünk.” (Koós Imola: Örmény ládafiából kikerülő ruhacsodák, korszerűsítve)

Örmény ihletésű munkáikról, valamint az alkotóműhely további kollekcióiról is mesélt a művész. A beszélgetés az alábbi lejátszóra kattintva hallgatható vissza.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Karanténfilmes pályázatunk díjazottjai:

– Gergely Ákos (legjobb plakát díja)

– Benk Lilla Nóra (legeredetibb alkotás díja)

– Csüdöm Réka (legjobb filmnek járó díj.

Nyereményük családi belépő a kolozsvári Adrenalin Parkba, gratulálunk! Köszönjük mindenkinek, aki játszott velünk.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 4, 15:10

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak