Anyák napján, akár telefonon is: „köszönöm, hogy vagy nekem!
Deák Ildikó vallástanárral, háromgyermekes édesanyával készülődtünk május első vasárnapjára, anyák napjára.
József Attilától kölcsönzött gondolatokkal indítottuk a beszélgetést Deák Ildikóval: „Én még őszinte ember voltam, / ordítottam, toporzékoltam. / Hagyja a dagadt ruhát másra. / Engem vigyen föl a padlásra.”
Szerintem az édesanyák 90 százaléka abban szenved, hogy a dagadt ruhát viszi inkább a padlásra, és kevésbé töltünk minőségi időt a gyerekeinkkel. Ez az időszak talán az anyukák javára van, hátha több időt tudnak tölteni a gyerekeikkel. Anyának lenni kihívás: sok szép dolog van benne, de nagyon sok nehézség is, döntésképtelen helyzetek, vívódások, könnyek, viszont tele van örömökkel is.
Érdekes időszak ez gyermeknek és szülőnek egyaránt: nemcsak az ő rezzenéseiket vesszük észre, hanem ők is észreveszik a mieinket, amelyeket eddig nem is láttak. Mert csak este értünk haza… Bizonyos szempontból nehéz, de igenis nagy szükség van arra, hogy észrevegyük egymás rezzenéseit.
Közben az idő kerekét is visszapörgettük, 2017 februárjáig, amikor Csatári Melinda mikrofonja előtt beszélt Deák Ildikó – arról, hogy miként lehet igazi társnak lenni egy olyan férj és édesapa mellett, aki tűzoltóként, rohammentősként naponta kockára teszi az életét: „Lehet, hogy kicsit meredeket mondok, de az a legnehezebb, hogy most lehet, hogy kimegy az ajtón és soha többet nem jön vissza… Azt hiszem, megszoktuk már. Megszoktuk, hogy reggel fölkel, piros ruhát ölt magára, elindul: „Sziasztok, áldott napot!”. Mikor kilép az ajtón, magamban mondok egy imát érte.”
S ha már József Attila Mama című versétől indultunk, ezzel is zártuk beszélgetésünket: „Nem nyafognék, de most már késő, / most látom, milyen óriás ő -/ szürke haja lebben az égen, / kékítőt old az ég vizében.”
Akinek él az édesanyja, hívja fel, és mondja el neki: „köszönöm, hogy vagy nekem!”. Ha nehéz ezt kimondani, legalább annyit mondjon, hogy boldog anyák napját kíván neki. Olyan sokat ad ez egy anyának, hogy azt el sem lehet mondani.
Nincs annál rosszabb, mint az, hogy az ember mondaná, de már késő… De ez sem igaz, mert sosem késő. Nyisson meg egy üveg bort vagy főzzön egy jó kávét, amelyik az anyukájának a kedvence volt, tegye oda maga elé az asztalra s mondja azt: édesanyám, nem vagy már itt; ne haragudj, de azért Isten éltessen! Hiszem azt, hogy gondolati szinten történik valami abban az emberben.
Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt
Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 1, 16:12
