Listen Live Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Zöldebbek lettünk?

Szerkesztő: Mihály István

Sajtóklub: Zöldebbek lettünk?

Articol editat de mihaly.istvan, 20 augusztus 2019, 11:10 / actualizat: 27 augusztus 2019, 16:27

Az történt, hogy papírforma szerint megszületett  egy döntés, de messzemenően nem vagyunk arra felkészülve, hogy ebből – a szelektív hulladékgyűjtésből – reális, működő dolog legyen… Én azt látom, hogy a fogyasztói magatartásunkkal, azzal az életszínvonallal, amit elértünk, nemhogy csökkenne a szemét mennyisége, hanem napról napra növekszik, s  egyre több problémát jelent. Az Európai Unió komoly pénzalapokat biztosított arra, hogy Romániában is kiépüljön ez a rendszer, de mintha az önkormányzatok, illetékes intézmények csak ímmel-ámmal, az utolsó pillanatban tettek volna lépéseket; nekem végig az volt az érzésem, mint  mikor valakit valamire kényszerítenek: na csináljuk meg, költsük el a pénzt, aztán lesz valahogy.” (Kovács Csongor)

Július 1-jén végre-valahára áttértünk a szelektív hulladékgyűjtésre. Több mint másfél hónap telt el azóta. No persze, nem ment/megy ez olyan könnyen, bőven van még tanulnivalója az egyszerű állampolgárnak és (még annál is több) az illetékes hatóságoknak, cégeknek.

Ökotudatosságból továbbra is bukásra állunk, nem csak Romániában, hanem világszerte. (Persze Nyugat-Európához vagy a skandináv országokhoz képest képest nálunk továbbra is egyenesen siralmas a helyzet.) A szomorú tényállás az, hogy a környezeti katasztrófa árnyékában a világ politikusai továbbra sem képesek megegyezni, pedig a mind fenyegetőbb globális problémákra csak globális megoldás létezik.

Vajon mit old meg, mennyit ér a szelektív hulladékgyűjtés? És miért nem ragadjuk meg a problémát a gyökereinél (is), miért nem az okokat  kezeljük? Ha például jóval kevesebb szemetet termelnénk”, ha az elfogyasztott élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök ökológiai lábnyoma kisebb volna, akkor kevesebb szemetet kellene tárolni, szállítani, feldolgozni, a környezetszennyezés mértéke jelentősen csökkenne.

Pár hete az  egyik kolozsvári (közepesen) nagy áruházban a zöldség-gyümölcs részlegen a következő kínálatból válogathattam: spanyol murok, hollandiai zeller és paprika, török zöldpaprika, macedóniai káposzta, lengyel alma, belga körte, indiai szőlő, görög krumpli, egyiptomi hagyma és fokhagyma, lengyel retek, kínai fokhagyma, olasz brokkoli.  Kovács Csongort, a Zöld Erdély Egyesület elnökét arra is megkértem, hogy ezt az élményemet/tényállást is kommentálja, helyezze gazdasági-, (aktuál)politikai-, etikai kontextusba.

A lejátszóra kattintva az augusztus 19-i 55 perces élő műsor szerkesztett, rövidített változatát hallgathatják meg. 

Szerkesztő: Mihály István

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány