Élő Kolozsvári Rádió

Életre szóló tapasztalatban volt részünk

Négy ezer euró gyűlt össze a Zarándoklat az életért elnevezésű jótékonysági akció során.

Amint műsorainkban követhették, május 24-e és 31-e között rádiónk két munkatársa, Varga-Mihály Márton és Ferencz Zsolt, valamint Bogya Zoltán, az erdélyi Mária-út legjobb ismerője 8 nap alatt 300 kilométert tett meg a Kolozsvári Rádió épületétől a csíksomlyói kegytemplomig. A jótékonysági akció célja a mezőbándi Nagy Ágnes megsegítése volt. Jobb adni, mint kapni – első körben ezt tanulták kollégáink, zarándok útjuk során. Arra is rájöttek, hogy mennyire fontos nekünk, újságíróknak, rádiósoknak az, ha várnak és ismernek bennünket a kis közösségek, hogy fontosak vagyunk mindazoknak, akiknek a faluján áthaladt az utunk, hogy néha elég kérni, és adni fognak. 

4 000 euró gyűlt össze az út során, ez a kitűzött célra elegendő. Megépülhet a fürdőszoba Ágicának, a mezőbándi daganatos beteg kislánynak.  Pénteki sajtótájékoztatójukon Varga Mihály Márton és Ferencz Zsolt a kolozsvári sajtónak számolt be tapasztalatairól és arról, hogy miként használják majd fel az összeget.

Az adománygyűjtés egy hét múlva zárul. További adományokat az Életfa Családsegítő Egyesület számláira várnak. 

Az egyesület adatai:
– Asociatia Copacul Vietii – Életfa Családsegítő Egyesület CF: 18118751 Cluj Napoca
– Számlaszám RON esetén: RO84OTPV200000653359RO01 Banca OTP Cluj
– Számlaszám HUF esetén: RO88 OTPV 2000 0065 3359 HU01, számlát vezető bank neve, Swift kódja: Otp Bank Romania, OTPVROBU

FONTOS: az utalásnál mindenképpen jelenjen meg: donație pentru Ágica/adomány Ágicának

Kérdezett: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2019 június 21, 20:15

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak