Listen Live Kolozsvári Rádió

Kolozsvár – ingyenes szállás az onkológián kezelt gyerekek szüleinek

Onkológiai Intézet, Kolozsvár – fotó: iocn.ro

Kolozsvár – ingyenes szállás az onkológián kezelt gyerekek szüleinek
Foto: Onkológiai Intézet, Kolozsvár - fotó: iocn.ro

Articol editat de papp.zakor.andras, 5 május 2019, 11:29

Ez a Majális/ Republicii utcán lesz, egy, a kórház közelében felépülő házban.
A projekt az onkológiai intézet, a városháza, a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság valamint az Alexandru Damian Humanitárius Egyesület közös vállalkozása. Az egyezmény szerint a résztvevő intézmények együttműködésben építtetik fel az ingatlant majd szervezik meg és működtetik a Casa Părinților (Szülők Háza) elnevezésű programot. A kiszemelt telek a Majális utca 41-43 szám alatt található, összesen 680 négyzetméter, állami tulajdonban van és a városi tanács kezeli. Az épületben legalább 10 szobát alakítanak ki, egyenként 2-5 személynek, saját fürdőszobával, közös konyhával, nappalival, könyvtárral, mosodával és szárítóval, valamint gyerekeknek szánt játszószobával. A szobák közül egyet-kettőt akadálymentesítenek mozgássérült gyerekeknek.
Az együttműködési egyezmény szerint a városnak legalább 20 évig fenn kell tartania az épület rendeltetését.
A helyi tanácsnak még jóvá kell hagynia a projektet. A tervezés és építés költségei az Alexandru Damian Humanitárius Egyesületre hárulnak, amelynek 5 év áll rendelkezésére a kivitelezésre, a partneri szerződés megkötésétől számítva.

forrás: monitorulcj.ro

Etichete:
Továbbra is kilátásban az egészségügyi sztrájk
Egészségügy kedd, 9 január 2024, 09:39

Továbbra is kilátásban az egészségügyi sztrájk

Továbbra is sztrájkra készül a Sanitas szakszervezeti szövetség – jelentette be az egészségügyi alkalmazottak érdekképviseletének...

Továbbra is kilátásban az egészségügyi sztrájk
Kanyaróban meghalt egy csecsemő Brassó megyében
Egészségügy szerda, 13 december 2023, 11:06

Kanyaróban meghalt egy csecsemő Brassó megyében

Meghalt kanyaróban egy 7 hónapos csecsemő – közölte kedden a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos...

Kanyaróban meghalt egy csecsemő Brassó megyében
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét is kihallgatják az oltásügyben
Egészségügy hétfő, 11 december 2023, 11:35

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét is kihallgatják az oltásügyben

Beidézték a korrupcióellenes ügyészségre Andrei...

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét is kihallgatják az oltásügyben
Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya
Egészségügy szombat, 28 október 2023, 15:47

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya

Tizenkettedik alkalommal szervezi meg véradó kampányát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem október 30-a és november 3-a...

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya
Egészségügy hétfő, 2 október 2023, 13:02

Karikó Katalin és Drew Weissman kapta az orvosi Nobel-díjat

Karikó Katalin és Drew Weissman megosztva kapják az idei orvostudományi Nobel-díjat az mRNS-vakcinák kifejlesztéséért – jelentették be a...

Karikó Katalin és Drew Weissman kapta az orvosi Nobel-díjat
Egészségügy péntek, 29 szeptember 2023, 12:41

A fiúknak is ingyenes lesz a HPV elleni oltás

A fiúkra is kiterjesztik a HPV (humán papillomavírus) elleni ingyenes oltást biztosító programot, amelyben eddig csak a lányok részesültek...

A fiúknak is ingyenes lesz a HPV elleni oltás
Egészségügy szerda, 20 szeptember 2023, 14:35

Bajba kerülhetnek a kórházak, ha nem lesz költségvetés-kiigazítás

A költségvetés kiigazításának elmaradása zárolhatja a kórházak...

Bajba kerülhetnek a kórházak, ha nem lesz költségvetés-kiigazítás
Egészségügy hétfő, 4 szeptember 2023, 10:34

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetnek

Romániát kanyarójárvány fenyegeti – figyelmeztetnek az...

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetnek