Élő Kolozsvári Rádió

Közszolga. Mindenes. Népművelő.

Dáné Tibor Kálmánt, a Művelődés főszerkesztőjét „olvassuk” az EMKISZ élőkönyvtárában.

 Vendégem matematika- csillagászatot végzett, tanított Egeresen, Mócson, Kolozsváron. Ő alapította a Géniusz tudományos ismeretterjesztő ifjúsági magazint. Szerkesztette a Hét tudományos rovatát, volt tanfelügyelő, a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztője, az  RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetője. 2013-ig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöki tisztségét töltötte be, azóta a Művelődés folyóirat főszerkesztője. Dáné Tibor jogász, egyetemi oktató, író, műfordító, szerkesztő fia.

Dáné Tibor Kálmán népművelő-mindenest „élőkönyv” minőségében lapoztam fel az EMKISZ ötödik alkalommal szervezett Könyvturiján. Kálóczy Katalin, a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezetője így méltatta Dáné Tibor Kálmánt a Bessenyei György-díj átadásakor: „Saját útját kellett megkeresnie, az erdélyi közösségteremtő, közösségszervező elődök munkásságát tudatosan követve, önmaga reál és humán ismereteit, kreativitását, jókedvét, munkaszeretetét hozzáadva.” Nos, erre az útra vetünk egy pillantást egy madárcsicsergéses, autózajos, napos áprilisi délutánon, a Szabók bástyája tövében üldögélve.

A nyugdíjkorhatár közeledtével az ember összegzi az életét. Nemrég gondoltam el, hogy én valahogy mindig „második” voltam. Mostanra lettem bizonyos értelemben „első”, mióta elvállaltam a Művelődés főszerkesztői státusát. Második gyerek vagyok a családban, úgy hívnak, mint édesapámat és érdeklődési területünk is közelített egymáshoz, amikor pedig elkezdtem a közművelődést szervezni, akkor olyan emberek mellett dolgozhattam, mint Dávid Gyula, vagy Kötő József, utóbbitól később átvettem az EMKE irányítását, vagyis örök „másodiként” éltem az életem jelentős részét. Viszont ez azt jelentette, hogy előttem mindig volt egy mérce. Fel kellett nőni a feladatokhoz.

Apám arra tanított, hogy sokkal könnyebb túltenned magad egy kudarcon, mint azzal a frusztráló gondolattal élni, hogy valamit meg sem próbáltál.

Az a félelmetes, hogy ha az ember megfertőződik a közszolgálattal, nem tud leállni. Ez egy belső motor.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2019 április 19, 16:03

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak