Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvár méltatlanul elfeledett iparművészére B. Bak Lajosra emlékeztünk

A Kolozsvár kincsteremtő polgárai elnevezésű, a Kolozsvár Társaság által szervezett sorozat keretén belül vetített képes előadásra került sor. B. Bak Lajos műasztalos, gyáros életéről és munkásságáról.

Előbb Nagy Béla, városunk múltjának lelkes kutatója mutatta be B. Bak Lajos életútjának legfontosabb állomásait, majd Varga Andrea, a BBTE Művészettörténeti Tanszékének harmadéves hallgatója  előadásából kiderült, hogy melyek és hol láthatóak B. Bak Lajos hagyatékának legfontosabb és iparművészeti szempontból is legértékesebb alkotásai. Összeállításunkban mindketten megszólalnak.

Az egykori Malom (ma G.Barițiu) utca Sétatér felöli sarkán álló egyemeletes épület, ellentétben az utca elején található Széki palotával, nem tartozik Kolozsvár nevezetes épületei közé, és a műemlék épületek listáján sem szerepel. Nem csoda, hiszen azon kívül, hogy csaknem 150 éves, ez a szolid, polgári ház benyomását keltő épület építészeti szempontból semmi olyan tulajdonsággal nem rendelkezik, amely ezt indokolttá tenné. És mégis, városunk hely- és ipartörténete szempontjából igen fontos és nevezetes épület. Itt, ebben a – ma már a Bartha Miklós/Emil Isac utca 22. szám alá sorolt – sarokházban élt a 19. század második felében népes családjával B. Bak Lajos műasztalos és gyáros, akinek a neve egykoron fogalomnak számított nemcsak a városban, hanem az egész országban.

This slideshow requires JavaScript.

Riporter: László Tibor
Fotó: Horváth László

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2019 február 13, 08:54

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak