Élő Kolozsvári Rádió

„A bábszínház megengedi, hogy az álmaid valóra váljanak, átélhetsz rengeteg más és más jellemű alakot”

Balló Zsuzsa nyugalmazott bábszínész, az egykori MIM 7 pantomimcsoport tagja eleveníti fel életük, munkásságuk fontos eseményeit.

Egy olyan korszak tárul elénk, amelyet büszkén mutathatunk fel a világ előtt. A Báb és mím. Balló Zsuzsa, Balló Zoltán és Péter János művész(él)ete című filmet január elején tűzte műsorára a Román Televízió bukaresti magyar adása. Kocsis Tünde szerkesztőként, Jakabffy Tamás pedig operatőrként és vágóként jegyzi az alkotást.

A film ajánlója így hangzik: „Kolozsváron a bábművészet és a csírázó pantomim határövezetében a múlt század 70-es–80-as éveiben egyfajta hőskor következett be. Ezeknek az anyagiakban szegényes, lelkes elkötelezettség szempontjából azonban szinte pazarló időszaknak az átfogó képét kínálja az interjúfilm, amelyben három bábos egyéniség és egy legendás, de közülünk ma már hiányzó rendező alakján keresztül jelenül meg ez a hőskor.”

Kolozsváron a Puck Bábszínház napján, február 5-én vetítették le a bábszínház Király utcai székhelyén, itt beszélgettünk Balló Zsuzsával és Kocsis Tündével.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2019 február 10, 10:32

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak