Élő Kolozsvári Rádió

Csendül a nóta Kolozsváron

Vigh Ibolya és Maneszes Márton énekesek lemezbemutató fellépésükre készülnek, közben betértek hozzánk is egy szóra.

Csendül a nóta Kolozsváron címmel február másodikán, szombaton este fél 7-től Vigh Ibolya és Maneszes Márton lemezbemutató nótaestjére kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában, sok vendégfellépővel, a budapesti ifj. Sárközi Lajos és zenekara kíséretével.
Műsorunkban az énekesekkel ismerkedünk, akik nótáznak is nekünk.

Csodálatos, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennünk, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől. S ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, amikor például a Kék nefelejcset hallgatják, akkor ezek a vallomások minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét.” – vélte Kosztolányi Dezső költő. Szerinte még aki a legmélyebben lenézi a magyarnótát, az is kapásból el tudna dalolni jópárat. A közös nótázás ismeretlenek között is megteremti az együvé tartozás érzését, összeköt szülőfölddel, tájjal, emberekkel.


Ibolya:
Amikor színpadra lépek, törlődik minden, ami azon kívül van. Ha táncolni kell, elfelejtem, hogy az imént a fájdalomtól rá se tudtam lépni a lábamra. Csak miután az egész lecseng, akkor jut eszembe, hogy esetleg valami gondom van. Nagyon sok erőt ad a színpad. Azt, amit a magánéletem elvesz, visszaépíti a színpad, az ott elvesztett energiát pedig visszatölti a család. A kettő kiegészíti egymást. Marcival kettősként 2011-ben kezdtünk nótát, operettslágereket énekelni. Mára annyira összecsiszolódtunk, hogy egyikünket a másik nélkül már nem is hívják.
Marci: A lépcsőházban mindenki tudta, ha nálunk buli volt. Nagymamám, nagytatám, nagybátyámék, keresztapámék…ilyenkor vagy negyvenen voltunk, rázendítettek a nótára. Mindenki énekel, mindenki tudja, mindenki szereti a nótát. Szeretem a népzenét, a nótát, az operettet. Ha Válaszútra megyek, reggelig táncolok, ha mulatságba megyek, reggelig nótázom, a színpadon pedig operettet énekelek. Én ezeket nem szeretném különválasztani.

A műsor befejező részét jövő pénteken közvetítjük.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2019 február 1, 16:01

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak