Erdély, 2019 – akikre büszkék lehetünk
Articol editat de zsoltferencz, 24 január 2019, 14:44 / actualizat: 24 január 2019, 15:57
Pontosabban fogalmazva: többnyire Kolozsváron és Temesváron éló személyiségek kapták a jeles elismerést. A Szövetség immár hetedik alkalommal jutalmazta a Magyar Kultúra Napján azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez kiemelt módon hozzájárulnak. Munkásságukat méltatóik segítségével méltatjuk az alábbi összeállításban, és természetesen őket is megszólaltatjuk.
Egyfajta bevezetőként szolgálhatnak azok az idézetek, amelyeket a kitüntetettektől kölcsönöztünk.
Nem lehet fordítani, írni kell. Azt a könyvet kell leírni, azon a nyelven, amire az ember úgymond fordít. (Marius Tabacu műfordító)
Nem volt nehéz megírni A Gömböt, néha azt éreztem – már a szerkesztési fázisban –, azért is érdemes visszapillantó részeket beírni, hogy megtörjük a jelen idő folyamatos hömpölygését. Ezután megint frissnek és üdének tűnik a jelen idő. (Zágoni Balázs író)
Vannak dolgok, amik papíron már léteznek, de szeretném őket normális ütemben elkészíteni. Ezt valahogy úgy értem, hogy a saját ritmusomban. (Köteles Róbert Pál festőművész)
Istenem, add, hogy hirtelen tapsrend legyen, felvegyem a gázsit, és hazamenjek! Nem tudom a szövegem, nem emlékszem a mozdulataimra, nincs hangom. Krákognom kell, köhögnöm kell, de nem szabad. Mi lenne, ha itt maradnék? Miért jöttek el ma a nézők? Meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? Miért járnak az emberek még mindig színházba? (Hatházi András színművész)
Közben a Sárik Péter Trió Bartók-feldolgozásait hallgatjuk. Sárik Péter, Gálfi Attila és Fonay Tibor közös produkcióit nem csupán hallgatni, de nézni is érdemes: hiszen szemmel látható a művészek közötti szeretet, tisztelet, a zene iránti alázat, valamint a professzionalizmus, amely mindhármukat jellemzi.
Szerkesztő: Ferencz Zsolt