Élő Kolozsvári Rádió

Az ezerszínű magyar nyelv bűvkörében

November 13-án Kolozsváron is megünnepelték  „A Magyar Nyelv Napját”.

Az eseményre a Bánffy-palota Tonitza termében került sor Ez alkalomból a székely nyelvjárás bemutatásáért Sántha Attilát, a Bühnagy székely szótár szerzőjét díjazta az RMDSz és a Communitas Alapítvány. Emellett, Dávid Gyula több, mint 60 éves alkotói tevékenysége előtt tisztelegtek az Erdélyért Életműdíj átadásával. Korábbi műsorainkban már hallhatták a Sántha Attilával készült beszélgetést. Ezúttal abból az interjúból következik részlet amelyet az ünnepi esemény után készítettünk a jeles nyelvészprofesszorral Péntek Jánossal, aki amellett, hogy méltatta Sántha Attila könyvét, véleményt alkotott a magyar nyelv és a nyelvjárások helyzetéről, állást foglalva a magyar nyelv sokszínűségének megőrzésében oly fontos szerepet játszó tájszólások mellett.

This slideshow requires JavaScript.

2004-ben, mikor megjelent a mostani kötet a Bühnagy székely szótár  elődje, a Székely szótár, a szerző arra számított, két éven belül elő tud állni egy javított, bővített kiadással.
Ezzel szemben tizenhárom esztendőbe telt feldolgozni azt az óriási szó- és adatmennyiséget, amellyel a székelyek elárasztották a gyűjtőt. Megérte várakozni: az új kötet szócsaládok szerint csoportosítja a sok esetben először nyomdafestéket látó székely szavakat, így azok nemcsak önmagukban ragyognak, hanem együttesen a székely nyelvi régmúlt sötét foltjait is bevilágítják.
A Bühnagy székely szótár több mint egyszerű szószedet: sok-sok szócikkből álló elbeszéléskötet – vagy regényfolyam – mely a világ legkülönlegesebb és legképlékenyebb nyelve – a magyar – születésének csodáját is feltárja, és amelyet bárhol ütünk fel, Tündérországba röpít minket. Arra a helyre, melynek lelke Ádám Gyula és Fodor István zseniális fotóiba költözött. Olvashatjuk Sántha Attila új kötetének ismertetőjében.

Fotó: Horváth László

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 november 26, 07:37

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak