Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: munkaerőhiány és munkanélküliség Romániában

Mind súlyosabb munkaerőhiánnyal küzd Románia is. Bár az utóbbi egy-két évben az illetékesek próbálták menteni a menthetőt, a válság súlyosbodott. Hol rontottuk el, mit kellett volna másképp csinálni, hol tartunk most és milyenek a kilátások?

Munkaerőhiány van, de a valóság jóval árnyaltabb: ha egy frissen végzett egyetemistát megkérdezünk, vagy akár egy líceumot végzett fiatalt, hogy talált-e a szakmájának  megfelelő munkahelyet, akkor kiderül, hogy elég nehéz  ilyen állást találni.
Ha viszont munkáltatókkal beszélgetünk, kiderül, hogy valóban munkaerőhiány van, de a felajánlott állások toplistáján az első helyen  a szakképzetlen  munkakörök vannak,  ezt követően pedig a szakképzett munkások, mesteremberek iránt legnagyobb a kereslet. Szakképzetlen munkaerőt azért is keres a munkáltató, mert őket  nem kell jól megfizetni, minimálbérben lehet gondolkodni. (Újvári Ildikó)

A képzés, és itt nem csak a szakiskolai,  szaklíceumi, hanem az egyetemi képzésre is gondolok, nem felel meg a munkaerőpiaci elvárásoknak: sajnos a fiatalok nem értenek ahhoz a munkához, amire kiképezték őket. Ami pedig egyértelműen a munkaadók hibája, felelősége: nagyon sokan minimálbér körüli összegért akarnak alkalmazni embereket, s ez ma már nem megy Romániában. Megdöbbentő jelenség: körülbelül tizenöt külföldön dolgozó szakmunkással beszéltem, s mindegyikük azt mondta, hogy  a nyugatinál kisebb bérért is itthon maradna, ha azt az összeget tisztességesen beírnák a munkakönyvébe.

(Makkay József)

A hazai munkaerőhiányról, annak okairól, „megjelenési formáiról”, lehetséges következményeiről, munkaerőhiány és munkanélküliség összefüggéseiről, együttes jelenlétéről a témában jártas újságírókkal beszélgettem, és természetesen a lehetséges kiutakat,  megoldásokat is próbáltuk felvillantani :  Újvári Ildikó jogász, a  Szabadság közéleti napilap főszerkesztője  és  Makkay József, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője volt az október 1-jei Sajtóklub vendége.

A lejátszóra kattintva az 55 perces élő műsor kissé rövidített, szerkesztett változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 október 2, 15:32

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak