Élő Kolozsvári Rádió

Én jobban féltem, mint azok, akiket kiraboltam

Ne kapjanak a pénztárcájukhoz, ne markolásszák, nincs veszélyben. Hiszen az egykori „Viszkis rablónak” ma már eszébe se jut elvenni azt, ami a másé.

A Hargita megyei Csíkszentléleken született Ambrus Attiláról azt írja a Wikipédia, hogy: 1993 és 1999 között 30 alkalommal rabolt ki bankokat, utazási irodákat, postákat, takarékszövetkezeteket,. Egyáltalán nem volt egy Grál-lovag, mondta róla egy nyomozó, aki visszatetszőnek találja, hogy Rózsa Sándort csináltak a 17 év fegyházbüntetésre ítélt, ám jó magaviseletéért 12 év után szabadult egykori bűnözőből.
A „Viszkisről” több film és 8 könyv jelent meg, 2017-ben Antal Nimród rendezett akciófilmet az életéről.

A Kolozsvári Magyar Napokra elhozta kerámiáit, illetve filmje levetítése után közönségtalálkozón vett részt. Előtte pedig benézett a Kolozsvári Rádióba is, Varga-Mihály Márton és Ambrus István beszélgetett vele.

A bankrablás súlyos bűncselekmény. Ez nem megoldás. Én saját magamat ástam el, egyre mélyebb, mélyebb gödröt ástam magam alatt és tudtam, hogy egyszer vége lesz. Többek között ezért nem vállaltam családot, mert tudtam, hogy mi lesz a vége. Olyan nincs, hogy megúszod. Nincs tökéletes bűncselekmény.
Nagyon sokáig azt hittem, hogy a pénz szabaddá tesz. S pont az ellenkezője történt: Egyfajta rabságba kerültem. Szenvedélybeteg voltam, játékfüggőként rengeteg pénzt behordtam a kaszinókba, nem beszélve arról, hogy tulajdonképpen nem volt érték az életemben. Viszont volt adrenalin. Most egyetlen olyan dolog van, amivel le tudom vezetni az energiámat: ez a sport. Szoktam mondani, hogy gyermekkoromban „higanyt ittam”, annak a rengeteg energiának, ami bennem szunnyad, találnom kell egy szelepet. Nálam nincs üresjárat. Azt gondolom, hogy az, hogy dolgozom, alkotok, nem üresjárat. Jó úton haladok, még a szakma elején tartok, de egyet biztosan tudok: mindenért meg kell izzadni.
Egy dolog hiányzik még a bakancslistámról: a gyerek. Most várom az első gyermekemet, nagyon boldog vagyok, s remélem, az is leszek még néhány évig. Ezt a gyereket fel kell nevelnem, bízom benne, hogy van még tizenöt-húsz évem. Elment mellettem az élet, sok mindenről lemaradtam, nyilván a saját hibámból.

 

 

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2018 szeptember 7, 15:54

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak