Élő Kolozsvári Rádió

„Aki szebb, mint én…” – zenéről, életről Bíró Szabolcs Maszkurával

Életről, zenéről beszélgettünk Tusványoson Bíró Szabolccsal, a Maszkura és a Tücsökraj frontemberével, aki másik, PutriPop nevű formációjával lépett fel a Méra World Music világzenei fesztiválon.

Fotó: Tusványos/Demeter Attila

Az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik legmagasabb művészi színvonalon muzsikáló bandájaként határozza meg magát a 2007-ben alakult Maszkura és a Tücsökraj, amely folyamatosan nagy sikerrel koncertezik a magyarországi klubokban és fesztiválokon. Eddig összesen négy nagy- és két kislemezt jelentettek meg, közülük a Szégyentelent, a Kérlek, így szeress!-t és a Pesti nőket is jelölték már az év albuma díjra. Legkedveltebb felvételeik – amilyen például a Pesti nők, a Ki van festve és a Tiszta gyümölcs – a Kolozsvári Rádióban is gyakran felcsendülnek, mint ahogy Erdély-szerte és Magyarországon is játsszák őket a rádiók. Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén találkoztunk a csapat tagjaival, akik számára a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat mindabban, amivel foglalkoznak, s olyasmit mondjanak a zenéjük által, amit igazán közölni szeretnének.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Borítókép: Tusványos Facebook/Bec Norbert

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2018 augusztus 3, 13:28

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak