Élő Kolozsvári Rádió

Akinek a szabadság a függősége

„Hegyet hágunk, lőtőt lépünk” Cézé Ferencz Attila csíkszeredai hegymászóval.

Az EMKISZ által szervezett élőKönyvtárban „olvastam ki”, de halogattam beszélgetésünk közreadását, mert tudtam, hogy május végén Nepálba indul Kocsis Andor társával és megvártam, hogy szerencsésen hazaérjen és elmesélhesse: milyen a Himalája-hangulat. Az élőKönyvtár vendégeként Cézé izgalmas „kalandregénynek” számított. Ez állt bemutató-kartotékján: gyermekkora óta vonzzák a hegyek és a magaslatok, gondolatai már akkoriban a „felhők fölött jártak”. Kezdetben a hazai hegyeket járta, de azóta már megmászta az Alpok és a Dolomitok jónéhány csúcsát, a 4810 méteres Mont Blanc-ot, a közép-ázsiai Kirgizisztánban a 7134 méteres Lenin csúcson 6250 méterig jutott fel.
Omul csúcs, Moldoveanu, Negoiu, Oltárkő, Retyezát, Bucsecs hegység, jégmászás a Békás szorosban, Nagyhagymás, Lücknerhaus, Grossglockner, Marmolada, Wildspitze, Mont Blanc- találomra kiragadott példák Cézé Ferencz Attila geológus „repertoárjából”. Hegymászás, kerékpározás, falmászás, futás, síelés- kapásból felsorolt sportok, amelyek kitöltik szabadidejét.

A hegymászás drága mulatság”, de nagyon sok emberrel találkozol, más kultúrákat ismersz meg, szoros barátságok alakulnak ki. Ez olyasmi, ami nekem minden pénzt megér.

Szerettem volna érezni, hogy milyen az, amikor a végtelent látod, amikor megtapasztalod azt, hogy kicsi porszemnyi sem vagy. A hegymászás nehézsége sok esetben nem a magasságában rejlik. Van olyan útvonal, itt Romániában is, kétezer pár méteren, a Kék Repedés (Bucsecs-hegység), amit biztos, hogy soha életemben nem fogok megmászni. Én nem szeretnék ebbe belehalni. Öreg hegymászó szeretnék lenni és nem egy híres, mindent megmászott, 32 évesen meghalt valaki, akiért aztán emléktúrát szerveznek.

Hozzá vagyunk szokva a netes kommunikációhoz. A Himalájában az első napokban még használtuk az internetet, de aztán úgy döntöttünk, hogy elszakadunk ettől a világtól és csak arra koncentrálunk, ami itt van, minél jobban használjuk ki, éljük meg, hogy itt lehetünk. Inkább beszélgettünk hat órát, mintsem, hogy elővegyük a telefont, feltenni két képet.
Népszerűsítjük az aktív életet, nem föltétlenül a hegymászást, vagy a profi sportot, hanem egyszerűen a természetszeretetet. Jó lenne, ha az emberek kicsit kiszakadnának a virtuális világból, ha egy hétvégén kikapcsolnák a telefonjukat és kimozdulnának a természetbe.

 

Szerkesztő: Csatári Melinda

 

Szerkesztő: csatari.melinda, 2018 június 15, 16:00 / actualizat: 2020 július 3, 11:57

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak