Élő Kolozsvári Rádió

Van (mozgó)képük hozzá! – Sajtóklubban a Filmtett munkatársai

Új „köntösben”  jelentkezik az erdélyi mozgóképes portál. A változásokról, a TIFF magyar arcairól, a nyári workshopról és sok egyébről beszélgettünk.

Rövidesen „nagykorúvá” válik, 18 éves lesz a Filmtett. Nyomtatott mozgóképes havilapként indult 2000-ben, 2008 óta pedig naponta frissülő internetes portálként szolgálja a hetedik művészetet. Most ismét eljött a megújulás ideje.
A május 14-i Sajtóklubban Jakab-Benke Nándor megbízott főszerkesztővel és Zágoni Bálint ügyvezetővel beszélgettem, nem csak a portál új arculatáról, az elsősorban formai-szerkezeti változatatásokról, hanem arról is, hogyan, milyen kínálattal vesz részt a Filmtett a rövidesen kezdődő Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, milyen újdonságok várhatók a nyári „workshopon”, a Filmtett táborban, és mit terveznek idén őszre, amikor  menetrendszerűen újra „jelentkezik” a Filmtettfeszt.
Jakab-Benke Nándort a Traszfilmánia című videoblogjáról és annak egyik „szereplőjéről”,  A viszkis című magyar sikerfilmről is faggattam.

A Filmtett erdélyi portál, de tulajdonképpen teljesen összmagyar, pont ez a lényege az „internetesdinek”. Az olvasók nagy része magyarországi, ez a helyzet. Nem attól erdélyi a portál, hogy csak transzszilván témák vannak rajta, viszont mindig megjelennek specifikus erdélyi témák is, amik máshol nincsenek… A TIFF hivatalos lapjában, az AperiTIFFben idén is lesz kétoldalas magyar nyelvű mellékletünk… A viszkis című filmmel nekem az a bajom, hogy nem találja, mutatja meg a cselekedetek mozgatórugóit, azt a töréspontot, ami megmagyarázná, miért lett Ambrus Attilából a viszkis. Csak akciófilmként működik. (Jakab-Benke Nándor)

Valószínűleg  egy-két éven belül az olvasóink fele okostelefonon fogja olvasni a Filmtettet. Ehhez alkalmazkodni kell, de a színvonal „feladása” nélkül… Igyekszünk  a teljes Kárpát-medencére kitekinteni, közlünk a felvidéki, vajdasági filmtörténetet  bemutató írásokat is. Ha egy felvidéki rendezőnek bemutatják a filmjét,  igyekszünk  kritikát közölni róla, s interjút is készíteni az alkotóval. Az olvasóink tekintélyes hányada magyarországi. Két-háromezer olvasónk van naponta, ami – figyelembe véve, hogy szaklapról van szó, nem hírportálról – egészen nagy szám. (Zágoni Bálint)

A lejátszóra kattintva a műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 május 15, 11:30

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten