Élő Kolozsvári Rádió

Már ma betekinthet a HolnapUtán Fesztivál otthonába

A nagyváradiak színházfesztiválján csaknem egy hétig ünnepeltük a teátrumot, és ami még fontosabb, a folytonosságot biztosító fiatal nemzedéket.

A Szigligeti Színház szervezőcsapata múlt héten, közel hat napon keresztül olyan előadásoknak biztosított teret, amelyek fiatal alkotók megmutatkozását tették lehetővé. A fesztivál szervezői olyan klasszikus darabok feldolgozásait hívták meg a rendezvényre, amelyek friss, kortárs nyelven fogalmaznak, és az ifjúságnak is szólnak.
Ilyen értelemben több színművészeti egyetem diákjai is részt vettek vizsgamunkáikkal a fesztiválon. Mellettük már befutott társulatok produkciói is bőven helyet kaptak. A rendezvényt a házigazda Szigligeti Színház két előadása nyitotta: a Tóth Tünde rendezte Senki madarát és a Tasnádi-Sáhy Péter által színre vitt Kapufa és öngólt láthattuk. A VI. HolnapUtán Fesztivált a sokak által várt Nóra – Karácsony Helmeréknél című előadás zárta. Közben pedig folyamatosan láthattunk nagyszínpadi és stúdióelőadásokat, prózai és mozgásszínházi produkciókat, és részt vehettünk szakmai beszélgetéseken.

Hogyan fér el mindez egy olyan színház falai között, amelyen egyszerre hat társulat osztozik, és amely a fesztivál ideje alatt sem szünteti be mindennapi tevékenységét? Megtudhatják Czvikker Katalintól, a Szigligeti Színház főigazgatójától, akivel az elmúlt és a következő évek bővítési munkálatairól beszélgettünk.

Ozsváth Zsuzsa sokoldalú művész, de ezúttal nem a költőt vagy a színházi embert kérdeztük. A festőre voltunk kíváncsiak, aki „Meanwhile/Mindeközben” című kiállításával hangulatosabbá tette a a HolnapUtán Fesztivál közösségi terét. Képeivel nap mint nap találkozhattunk az előadások szünetében.

Összeállította: Kristály Bea

Fénykép: Vigh László Miklós/Holnapután Fesztivál Facebook-oldala.

Szerkesztő: kristalybea, 2018 március 28, 16:19 / actualizat: 2020 július 5, 16:28

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak