Élő Kolozsvári Rádió

Retrómánia: dalok a tegnapról és a holnapról – szombaton 13.05-től

Múltat és jövőt „fürkésző” rockdalokat válogat Mihály István. A műsorba Önök is bekapcsolódhatnak!

Kedves Hallgatók! Az élő  műsor első felében olyan magyar dalokból válogatunk, amelyek a tegnapról szólnak, a múltra reflektálnak, a második órában pedig a holnapot, a jövőt fürkésző rock-opuszokat ajánlok figyelmükbe.
A múltat ugye nem csak felidézni szokás, hanem átírni, meghamisítani, eltorzítani, sőt esetenként megsemmisíteni, eltörölni, amint az Orwell regényében történik, és amit  itt, Kelet Európában a “hús-vér valóságban” mi magunk is megtapasztaltunk, hiszen a kommunista országokban folyton átírták a történelmet.
„Itt él még a múlt, bármi volt” – figyelmeztet minket  Ahogy volt, úgy volt című dalában Zorán. De hogy hány féle múlt van, azt nehéz megmondani, a számuk azt hiszem, folyton szaporodik. Néhány múlt-töredéket, variációt  villantunk fel többek közt Bródy János, a  Tunyogi Bandaz Illés, a Piramis, a HBB, Cseh Tamás, az Omega, a Led Zeppelin, a Foreigner és a Gotthard együttes segítségével.
A második  órában a Bergendy, a Generál, az LGT, Horváth Charlie, Koncz Zsuzsa, a Helloween, a Shotgun Symphony és a Silver Chair  közreműködésével fürkésszük a “régi jövőt”.

Ha kedvük van, az élő műsorba  13.05-15 óra közt Önök is bekapcsolódhatnak, az elhangzó dalokhoz fűződő élményeiket , véleményüket  oszthatják meg velünk és egymással. Sms-számunk: 0743-253487. Hívható számaink: 0744-533042, 0264-502564.

Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 március 2, 10:49

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak