Élő Kolozsvári Rádió

„Maradjon inkább a valós jegyre menő érettségi vizsga! El kell törölni ezt a szóbelit!”

A szóbeli érettségi vizsgáknak nincs értelme, le kellene mondani róluk – véli Nagy Gábor, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének Kovászna megyei elnöke.

Nagy Gábort arról kérdeztük, mi a véleménye a felvetésről, hogy a jelenleg zajló szóbeli érettségi nem törvényes. A tanügyi törvény előírásai szerint az a diák vehet részt a megmérettetésen, aki sikeresen lezárta az iskolai évet. Az érettségi ütemének megváltoztását eldöntő volt tanügyminiszter, Liviu Pop elmondta: a törvény 78-as cikkelye azt is megengedi, hogy második félévben rendezzék meg a szóbeli vizsgákat. Nagy Gábort, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének Kovászna megyei elnökét, majd a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének ügyvezető elnökét, Olcsvári Pétert hallják.

Riporter: Oborocea Mónika

Tussay Csongort, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákját elsőként arról kérdeztük, hogy milyennek találta a tegnapi szóbelit, ahol magyar nyelvből kellett bizonyítania.

Tehetnek-e valamit a szóbeli vizsgák érvényessége, érvénytelensége kapcsán indult folyamat kezelésében az intézményvezetők vagy a tanárok? Vörös Alpártól, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatójától erről érdeklődtünk.

Riporter: Ferencz Zsolt

Borítókép: glasul-hd.ro

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 február 14, 16:07 / actualizat: 2018 február 16, 9:55

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak