Élő Kolozsvári Rádió

Tejszín a májra!

Húshagyókedd a nagyböjt kezdetét megelőző nap, amikor még húst lehet enni.

Adjuk meg a módját, Szörcsei Ágnes, az ÍZ Studio  szakácsa egy tejszínes máj receptjét mutatja be, tagliatelle (szélesmetélt) tésztával.

Tagliatelle tejszínes csirkemájjal

Hozzávalók:

● 25 dkg tagliatelle
● 30 dkg csirkemáj
● 1 közepes fej vöröshagyma
● 1 gerezd fokhagyma
● 2-2,5 dl tejszín
● kevés olívaolaj
● 1 tk. sárga mustármag mozsárban összetörve
● só, frissen őrölt bors
● 1 ek. felaprított metélőhagyma
● reszelt parmezán a tetejére
A tagliatelle-t sós vízben al dentére (fogkeményre) főzzük. Közben elkészítjük egy serpenyőben a szószt.
300 g csirkemájat megmossuk, megtörölgetjük, a hártyáit kivágjuk és csíkokra vágjuk. Egy közepes fej vöröshagymát és egy cikk fokhagymát apróra vágunk.
Egy nagy serpenyőben felforrósítunk egy kevés olívaolajat, üvegesre pároljuk benne a hagymákat. Utána a májat is hozzáadjuk, kevergetve átsütjük.
Végül felöntjük egy nagy pohárnyi tejszínnel, hozzáadjuk a mozsárban megtört egy teáskanál mustármagot és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Hagyjuk felforrni, megszórjuk metélőhagymával és elzárjuk a gázt.
A forró mártást összeforgatjuk a tésztával és parmezánnal megszórva tálaljuk.

 

Riporter: Papp Levente

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 február 13, 10:16 / actualizat: 2018 február 13, 15:28

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak