Élő Kolozsvári Rádió

Könyvjelző – Forrai Szerénkével és James Clavell börtönregényével indítottuk az évet

Kolléganőnk, a gyermeknevelési szabadságról a napokban visszatért Forrai Szerénke James Clavell Patkánykirály című kötetét hozta el a Könyvjelzőbe.

„Grey nem állt egyedül a gyűlöletével. Egész Changi gyűlölte a Királyt. Gyűlölték izmos testét, tiszta, kék tekintetét. A félholtaknak ebben a világában nem volt kövér, jó felépítésű, zömök, formás, arányos vagy vaskos ember: csak csupa szem arcok léteztek, csupa ín és csupa csont testek tetején. Csak a kor, az arc és a magasság különböztette meg az embereket. És ebben a világban egyedül a Király evett, dohányzott, aludt, és álmodott emberhez méltó módon, és ember formája is egyedül neki volt.”

A fenti sorok James Clavell regényéből származnak, de vajon melyek a figura pozitív jellemzői, amelyek által be tudja magát lopni az olvasó szívébe? Egyáltalán ki ez a Király? Egyebek mellett ez is kiderül a lejátszóra kattintva, és persze kedvcsinálóként is szolgál a műsor azok számára, akik eddig még nem olvasták a brit-amerikai író első, önéletrajzi ihletésű kötetét.

 

Beszélgetőtársak: Kristály Bea és Ferencz Zsolt

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2018 január 10, 09:01 / actualizat: 2020 július 5, 18:43

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak