Élő Kolozsvári Rádió

Eurostat: a gyerekek 49,2%-át fenyegeti a szegénység

Az Unióban itt a legmagasabb ez az arány.

Az Eurostat egy hétfőn közzétett tanulmányából az derül ki, hogy tavaly Romániában minden második gyermek hátrányos helyzetű, családjaikat szegénység sújtja, annak minden velejáró negatív hatásával. Ez az arány az Európai Unióban mért átlag kétszerese; a magyarországi adatok sem jók, ott 3 gyerekből egyet érint a szegénység, a legalacsonyabb, vagyis a legjobb adatokat Dánia esetében tapasztalták a felmérés során, ahol a gyerekeknek mindössze tizenhárom egész nyolc század százaléka él szegénységben.

Kolozs megye és különösen Kolozsvár az országossal szemben más adatokat mutat, értelemszerűen az ország gazdaságilag fejlett régiói javára billentve az arányt, amely területi egyenlőtlenség még súlyosabb helyzetről árulkodik a lemaradott rágiók esetében.

Ma reggeli magazinműsorunkban, a Hangolóban Mayer-Kinczler Hajnal szociális munkást kérdeztük arról, hogy mi tapasztalható Kolozsváron, milyen eszközök állnak a rendelkezésükre a kilátástalan helyzetbe került családok megsegítésében. A szakember szerint Kolozsváron egy szociális munkásra kb. 100 megsegítendő család jut, akikkel folyamatosan kell foglalkozni, ügyeiket egyengetni, a kapcsolatot tartani velük, ami fokozott terhet ró a polgármesteri hivatal keretében működő szociális igazgatóság alkalmazottaira.

 

Riporter: Ambrus István és Varga-Mihály Márton

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 november 21, 13:40 / actualizat: 2020 július 21, 19:15

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak