Élő Kolozsvári Rádió

Nosztalgiáztunk (is) a marosvásárhelyi Kultúrpalotában

Véget ért Marosvásárhelyen a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál.

Románia legrégebbi seregszemléje valamikor filmes találkozóként indult, amely elsősorban a magyar és román alkotóknak biztosította a párbeszéd lehetőségét. Ma már több mint ezer beérkező filmből válogatják a versenyprogramot, és esténként egy-két nagyjátékfilmet és egy koncertet kínálnak a közönségnek. A fél évszázad ünneplésére összegyűltek a fesztivál régi barátai, a közönség pedig számos telt házzal jelezte, hogy szeret kimozdulni otthonról, és  vetítővásznon látni a friss filmes termést.

Gáspárik Attilával, az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál művészeti igazgatójával ültünk le nosztalgiázni.

 

Gáspárik Attila, pesszimista változat: „Ma egy fesztivál a sok közül. Rengeteg párhuzamos esemény van, a jelentőségét itt vesztette el, és veszti el minden.”

Gáspárik Attila, optimista változat: „Ha úgy járunk, mint ahogy most jártunk a fesztivál alatt, hogy zsúfolt házak vannak, meg rengeteg néző van, és egy csomó boldog arcot látunk, és egy csomó embert, aki úgy érzi, hogy holnaptól filmmel fog foglalkozni, akkor megint kedvünk van ahhoz, hogy összeálljunk, és még csináljunk egy kis fesztivált.”

 

Gergely Zsuzsa összeállítása
Fotók: Bereczky Sándor, Radu Vasile Igazság

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 november 13, 20:35 / actualizat: 2020 július 21, 19:24

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak