Élő Kolozsvári Rádió

Széman Emese Rózsa, akinek pörög a (program)nyelve (is)

„Hogyha szélesebb a látóköröd, akkor jobban meg tudod választani, hogy melyik legyen az az irány, ami felé céltudatosan törekszel.”

Webszerkesztő kolleganőnket is az új hullám hozta: a tavaly ilyenkor indult 24 órás magyar nyelvű adásunk. Sokan ismerhetik azok közül, akik követik közművelődési életünk történéseit. Bölcsészetet és teatrológiát tanult, gyermekkorától műkedvelő versmondó, több kiadványban jelennek meg írásai, az EMKE kulturális referense, az Anyanyelvápolók Szövetségének tiszteletbeli elnökségi tagja, a Georgius Aranka Társaság erdélyi ifjúsági anyanyelvi táborának főszervezője, és ha nem unnánk a felsorolást, folytathatnánk. De majd kiderül a beszélgetésből, hogy mi mindennel foglalkozik. Rózsa, a loboncos hajú, rolleren közlekedő fiatal kolleganő a Kolozsvári Rádió honlapját kozmetikázza, adástitkári feladatokat lát el, illetve a Szóköz című nyelvművelő rovatot szerkeszti és semmi jóból ki nem marad, lehet vele bulizni.

„Nem szólhatsz rá mindig, mindenkire, de sokszor bosszant, mikor hallok egy-egy égbekiáltó kifejezést. Kocsmaasztal mellett nem tűnik fel annyira, de amikor rádióban, vagy nyilvános beszédben hangzik el, akkor sokkal inkább megüti a fülem. De olykor magamat is rajtakapom, hogy »nem helyénvaló« az, amit mondok. Néha előfordul, hogy a nyelvművelő is pongyolán beszél a mindennapi életben.

Tízéves koromtól suliújságot szerkesztettem a még ritkaságszámba menő otthoni számítógépünkön. Aztán kitaláltam, hogy egy tévésorozatnak készítek egy kezdetleges honlapot. Én, aki az iskolában informatikát nem tanultam, a teljesen humán beállítottságommal, megszerettem a számítógépet.”

Rózsa névjegye:

Élek, s hogy meddig, nem tudom,
meghalok, bár nem akarom,
megyek, s egész utam titok:
csoda, hogy jókedvű vagyok!
(Magister Martinus, ford. Szabó Lőrinc)

 

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2017 november 10, 15:57 / actualizat: 2020 július 21, 19:27

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak