Élő Kolozsvári Rádió

„Oh, Wellhello!” – avagy görbe tükröt tart a fiatalok elé a #Sohavégetnemérős?

A 17. Filmtettfeszten láttuk Tiszeker Dániel #Sohavégetnemérős című zenés játékfilmjét, amelyet a Wellhello zenekar slágerei ihlettek. 

Horváth András Dezső vezető forgatókönyvíróval a kolozsvári közönségtalálkozó után beszélgettünk. (Fotó: Filmtettfeszt/Facebook)

Úgy találkoztam az egész Wellhello-jelenséggel, hogy felhívott engem Lévai Balázs, és elmondta, hogy van egy filmterve. Ő is csak annyit tudott, hogy szeretne valamit a Wellhellóval, de semmiféleképpen nem dokumentumfilmet, hanem játékfilmet. Éreztem, hogy nem szabad elkönnyelműsködni a munkát, hanem első körben meg kell érteni a Wellhello-jelenséget. Azt, hogy miért hallgatják ilyen sokan ezt a zenekart, hiszen ha szétnézünk, láthatjuk: Magyarországon és a környező magyarlakta területeken is rengetegen vannak a koncertjeiken.

Fluor Tominak nagyon jók a dalszövegei, valamit nagyon-nagyon eltalál ebben a mai generációban. De nem csupán ebben a generációban, hiszen a koncertjeiken nagyon sokféle generáció képviselői vesznek részt, 10 évesektől 70 évesekig.

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, Kristály Bea és Gergely Zsuzsa

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2017 november 8, 01:02 / actualizat: 2020 július 21, 19:27

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak