Élő Kolozsvári Rádió

Ég és föld között Dancs Arturral, New Yorktól Koppenhágán át Szatmárig és Kolozsvárig

24 órás, 24 perces és 24 másodperces rádiós kihívásunk vendége volt Dancs Artur, a rendszerváltás utáni romániai magyar rádiózás egyik úttörője is, akit az éjszakához is kapcsolódó légiutas-kísérői tapasztalatairól kérdeztünk.

Néhány kedvenc kollégával, barátokkal Koppenhágában

Egyértelmű, hogy az Egyesült Államokból az Atlanti-óceánon keresztül Európába tartó járatok délután, estefelé vagy éjszaka indulnak, ezáltal az utasok is időt takarítanak meg: éjszaka utazol, és mire felébredsz, már ott is vagy Európában. Európából az Egyesült Államokba pedig napközben jönnek a járatok. Elindulsz délben vagy délután, és szintén délben vagy délután érkezel az Államokba, tehát megint te jártál jól. Persze ez attól is függ, hogy milyen slotokat kapnak bizonyos légitársaságok adott légi útvonalra, hiszen sok ezer, már-már milliárd dollárba kerül egy-egy útvonalat megvásárolni.

Stephen Baldwin színész, rendező, producer is volt már utasa Dancs Arturnak

Az éjszakai járatoknak kicsit más hangulatuk van, mint a nappaliaknak. A nappali járataink nagyon tevékenyek, mozgalmasak, de ne gondold, hogy éjszaka mindenki alszik. Mi elsősorban a biztonságért, a repülés biztonságosságának megőrzéséért vagyunk a gépen, és másodsorban azért, hogy felszolgáljunk különböző termékeket, ételeket és italokat. Arra vagyunk kiképezve, hogy elsősegélyt tudjunk nyújtani, de ugyanakkor arra is, hogy tűzoltók, pszichológusok legyünk, hogy adott esetben megnyugtassuk az utast.

New Yorkban élek most már nyolc éve, és itthon vagyok, de ugyanígy otthon vagyok Szatmáron, Erdélyben. Akkor is, amikor felmegyek a Hargitára. Ha megérkezem Miamiba, akkor pontosan tudom, hogy hol akarok bevásárolni és hova fogok leülni egy könyvet olvasni. Ugyanúgy otthon vagyok La La Land-ben, Los Angelesben vagy San Franciscóban, de a két legfontosabb otthon számomra még mindig Szatmár és New York.

 

Gratulálok nektek ehhez a 24 órás magyar adáshoz! Tudom, hogy nagyon nagy erőfeszítés volt létrehozni, és nagyon sok munkába kerül nap mint nap. Kitartást és megszámlálhatatlan 24 órát kívánok még nektek, vidámságban, és hogy minél kevesebb rossz hírt kelljen megosztanotok a hallgatóitokkal.

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2017 november 4, 18:01 / actualizat: 2020 július 21, 19:38

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak