Élő Kolozsvári Rádió

Beszélgetés egy beszélgetőkönyvről – Sajtóklubban Nánó Csaba

Nánó Csaba újságíróval az Egy élet nem elég (Színészek, emberek, példaképek) című kötetről, s annak készülőfélben levő folytatásáról beszélgetett Mihály István.

Nánó Csaba„Én úgy indultam neki, hogy ezek életút-interjúk. Felkészültem, utánaolvastam. Át kellett beszélni mindig gyakorlatilag egy életet. A felszín mögött mindig több van, mint amire gondolunk. Először elmentem ismerkedni. Voltak beszélgetések, amelyek napokig, hetekig tartottak. Ebből  aztán esetenként  egy »fél órányi« részlet jelent meg nyomtatásban.” (Nánó Csaba)

A június 28-i  Sajtóklubban Nánó Csabával nem csak az Egy élet nem elég című, Színészek, emberek, példaképek alcímű, nemrég megjelent kötetről beszélgettem, hanem  a színészportré-sorozat következő – félig már elkészült – darabjairól is,  próbálva megvilágítani a teljes avagy „mélyebb” koncepciót, vezérelvet is, amely a riportert mozgatja-motiválja. Ennek kapcsán szóba kerüt az is, menyire és milyen szempontból voltak sötétek azok a bizonyos nyolcvanas évek, és mit hozott a rendszerváltás a színjátszás, a színházak számára,  hogyan züllött le a közízlés többek közt a sztárkultusz, s  főleg azt követő – mostani – celebkultusz hatására.

Egy élet nem elégSorbán Attila írja a kötet előszavában: „Az erdélyi színésznél nincs sérülékenyebb ember a világon. És kiszolgáltatottabb sem. Úgy szorítja őt a lét elviselhetetlen könnyűsége, hogy abba bele lehet pusztulni. Mindent egy maroknyi álomért. De kell-e ez nekem? Mármint néhány erdélyi színész fátyolként lebegő emlékezete, mely beteríti a virtuális ködbe vesző hétköznapokat?… Persze, azért vagyunk, hogy valahol otthon is legyünk. Egyedül a négy fal közt. Vagy mégsem? Lehet másként is? Mit feleljek, ha valaki hirtelen rám kiált: Ki vagy? És vannak, akik tudnak válaszolni. A kiválasztottak. Szavuk örökké szitáló meleg eső.”

A lejátszóra kattintva a 45 perces élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2017 június 29, 11:35 / actualizat: 2017 szeptember 10, 21:53

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak