Élő Kolozsvári Rádió

Benkő Levente könyve 1956 erdélyi eseményeiről. Második, bővített kiadás

Benkő Levente a kötet első kiadásával

Benkő Levente a kötet első kiadásával

volt-egyszer-egy-56

Az 1956-os magyar forradalomhoz és szabadságharchoz kötődő, erdélyi-romániai fejleményeket taglaló idő- és térbeli utazás ez a könyv.

Szereplői a győztesek: a sok megkínzott, meghurcolt, jeltelen tömegsírokba gyilkolt, börtönbe, Gulágra s pusztulásra ítélt Dávid. Akiket a forradalom szele s a megtorlás ökle megcsapott. Akik túlélték, és ma kálváriájuk stációihoz visszatérve e kötet lapjaira mondják történetüket. Emlékeznek ama gyönyörű október végi, november eleji napokra, szabadságálmokat szövögető pajtásokra, rácsok mögé vetett bajtársakra, börtönökre, román Gulagra, méltóságra és megaláztatásra, csaholó ebekre, emberséges és embertelen emberekre, reményre és kétségbeesésre, zsebkendőnyi tiszta kék égre és föld alatti sötétzárkákra, akkor szertefoszlani látszó, ma már beteljesülő álmokra.

Arra, amit akkor beléjük fojtottak, de emlékezetükből kitörölni soha senki nem tudott.

Arra, hogy: Volt egyszer egy ’56.Írja Benkő Levente történész, újságíró, szerkesztő az ezzel a címmel immár másodszor, ezúttal bővített formában megjelent kötetéről. A szerzőt hallják, aki azt is elárulja, hogy miben különbözik a kötet második, bővített kiadása az elsőtől.

 

Riporter. László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2016 december 26, 19:57 / actualizat: 2017 június 7, 9:39

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány