Élő Kolozsvári Rádió

Szabó Kati lesz a Sportolimpia fővédnöke

sportolimpiaKözel 700 erdélyi magyar középiskolást várnak az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia második kiadására, amelynek fővédnöke Szabó Kati, az 1984-es Los Angeles-i olimpia négyszeres bajnoka. A Kolozsváron, szeptember 21. és 25. között zajló esemény szervezői az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozása (TTOT), az Országos Oktatási és Tudományos Kutatási Minisztérium, valamint a Babeș–Bolyai Tudományegyetem.

A Sportolimpiáról Kákes Loránddal, az esemény szakmai vezetőjével, valamint Bodor Lászlóval, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnökével beszélgetett Szilágyi Szabolcs a Hangolóban. Kiderült, idéntől az úszás is bekerült a versenyszámok közé, és annak ellenére, hogy kevés iskolában van lehetőség vízisportok oktatására, 50-60 versenyzőre számítanak. Fontos eredmény, hogy a Sportolimpia bekerült a tanügyminisztérium rendezvénynaptárába, ami hivatalos elismerést jelent.

Sajtótájékoztató a Sportolimpiáról

Sajtótájékoztató a Sportolimpiáról

Idén 30 iskola vesz részt az olimpián, Erdély valamennyi megyéjéből. A megyei selejtezők bajnokai jutnak tovább a kolozsvári döntőbe, ahol az úszás mellett labdajátékokban és atlétikában mérkőznek meg. Kákes Loránd elmondta, céljuk elsősorban a tömegsport népszerűsítése, hiszen a rendezvény középiskolásoknak szól, de ez nem jelenti azt, hogy a leigazolt játékosok nem vehetnek részt az olimpián.

Bodor László hozzátette: a tömegsport, a mozgás népszerűsítésével a versenysport fejlődéséhez is hozzájárulnak, hiszen minél többen vesznek részt tömegsportban, annál több versenysportoló kerülhet ki közülük.

Az olimpiát nyílt beszélgetés nyitja meg, amelyen részt vesz Szabó Kati és több olyan sportoló, akik szép eredményeket értek el a 2016-os olimpián. A szeptember 21-én, a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében sorra kerülő eseményre a nagyközönséget is szeretettel várják.

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 szeptember 13, 11:21 / actualizat: 2016 szeptember 14, 16:37

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Hangoló szerda, 2026 február 42026 február 4, 11:05

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek

A nemzetközi és nemzeti döntéshozók jelentős előrelépést értek el a daganatos betegségek megelőzésére és gyógyítására vonatkozó...

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek
Hangoló kedd, 2026 február 32026 február 3, 12:52

Alkotás: szín és Fonák

Fonák|Crossgrain – ezzel a címmel nyitották meg Ozsváth Zsuzsa költő és képzőművész egyéni kiállítását Nagyváradon, a Léda-ház...

Alkotás: szín és Fonák