Élő Kolozsvári Rádió

Önmagácska stanglicska – egónk a bot végén

selfie stickA szelfizésként ismert nárcisztikus aktus egyre jobb eséllyel nyomul a leggügyébb kortárs népszokásnak járó, nyomás alatt serdült pálmáért.
 
Az áldozatok sem hiányoznak, akad, aki szikláról veszekszik alá másfelé figyelés okán, van aki vonat alá menend és a forgalmas közterületen szelfiző borítékolhatóan kikezdi sürgősebb teendők által szólított felebarátainak idegeit.
 
A teljes értékű szelfizőt méteres stanglival, úgynevezett selfie stick-kel súlyosbítva forgalmazzák, ezt maga elé tartva szokott keresztbe állni sétányon, múzeumlépcsőn, cethal szájában, hogy a végére (mármint a pálcáéra) illesztett ötletestelefonnal panorámaképet követhessen el sajátmagácskájáról és becses társaságáról.
 
Zordabb intézmények – mint mondjuk a bécsi Kunsthistorisches – kerek perec tiltják a selfie bottal való belépést, ám magatartásuk – valljuk be – kockázatos, hiszen lassacskán ki a franc kíváncsi ömagában mondjuk egy festett németalföldire?! Világos, hogy nevezett patinás érdektelenségét kizárólag szerénységünk melléörökített képmása dobhatja meg!
 
Vannak azonban hallgatag, ám annál cselekvőbb ellenzői is az önmagácska stanglicskának. Az Újvilág Új York-hoz címzett városában él egy Buddy Bolton nevű komikus, kinek legújabb performansza, hogy méretes ágnyíró ollóval lopakodik az önfeledt szelfizők közelébe, majd egyetlen nyisszantással kettészeli botjukat. Az okostelefon a levágott botvéggel ilyenkor akkorát csattan a flaszteren, mint míves vicc poénja az ózondús légben!
 
Az eljárást szemléltető Youtube-videót hat nap alatt csaknem 738 ezren nézték meg. A szemlélők közül majdnem tizenhatezren jelezték nemtetszésüket, valamivel több, mint négyezren lájkolták a bemutatót. Tény és való, hogy a drasztikus eljárás az esetek túlnyomó többségében halálesettel végződik. A vétlen megboldogult a telefon, ki a rossz nyelvek szerint ráadásul gazdájánál klasszisokkal okosabb.
 
Buddy Bolton állítja: ő és elvbarátai nem akarnak semmi rosszat, mindössze arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a selfie bot súlyosan károsítja az interperszonális kommunikációt, felhasználói pedig tünetszerűen kóros egóburjánzásban szenvednek. Ezért a sebészeti beavatkozás…


 

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2016 szeptember 6, 19:48 / actualizat: 2016 szeptember 7, 10:57

Etichete:
Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 2017 március 102017 március 10, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 2017 március 92017 március 9, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 2017 március 62017 március 6, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 2017 március 42017 március 4, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 2017 március 32017 március 3, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 2017 február 262017 február 26, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 2017 február 232017 február 23, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 2017 február 232017 február 23, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz