Listen Live Kolozsvári Rádió

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”

"Hercule, szerinted mire gondoltak ezek a krokodílerek?!"

„Hercule, szerinted mire gondoltak ezek a krokodílerek?!”

“Valamit mindig valamiért” – hangzik az LGT sláger címéből merítő napkeleti bölcsesség. És valóban, az élet csaknem minden területe igazolja ezen egyetemes algoritmust, akció és reakció elvétől az ausztrál betörői habitusokig.

Maradjunk egy percre az utóbbinál! Történt nemrég, hogy a Darwintól (nem, nem Charles, a majmos, hanem az ausztrál Északi Terület fővárosa) 40 kilométerre eső Humpty Doo városka Taminmin névre hallgató skólájába betörtek. Négyen. Némi számítástechnikáért. Igazából a felügyelő kamerák felvételén egyetlen képernyő eltulajdonítása dokumentáltatik. Ebből kiindulva kissé túlméretezettnek tűnhet az akcióba bevont humánerőforrás, de ne ítélkezzünk elhamarkodottan!

Az a helyzet ugyanis, hogy a betörők nem csak vittek, hanem hoztak is. Három krokodilt. Előbb őket taszajtották be egy törött ablakon keresztül, csak aztán ragadták meg az elérhető technikát.
A helyszínre kiszálló vadőrök szerint rendkívül alultáplált hüllőkről van szó, kiknek impozáns állkapcsát ragasztószalaggal rögzítették zárt állapotba. Ez mintegy kizárja annak hipotézisét, hogy a tettesek a “pedellust a krokónak, nyamm, nyamm!” mozgalom tagjai vagy szimpatizánsai közül kerültek volna ki. A már említett vadőrök szerint az állatokat vélhetően egy közeli krokodilfarmról tulajdonították el, és rendkívül mostoha körülmények között tarthatták a betörést megelőző napokban.

De hogy pontosan milyen szerepet szántak nekik ebben az egész ügyben, az alkalmasint meghaladja Japp főfelügyelő kombinatorikai képességeit. Itt már egy belga tojásfő briliáns szürke sejtecskéire van szükség!

„Mon cher Japp, vhalamitö toujours vhalamiértö…”
Foto: "Hercule, szerinted mire gondoltak ezek a krokodílerek?!"

Articol editat de papp.zakor.andras, 25 augusztus 2016, 16:46 / actualizat: 26 augusztus 2016, 11:04

“Valamit mindig valamiért” – hangzik az LGT sláger címéből merítő napkeleti bölcsesség. És valóban, az élet csaknem minden területe igazolja ezen egyetemes algoritmust, akció és reakció elvétől az ausztrál betörői habitusokig.

Maradjunk egy percre az utóbbinál! Történt nemrég, hogy a Darwintól (nem, nem Charles, a majmos, hanem az ausztrál Északi Terület fővárosa) 40 kilométerre eső Humpty Doo városka Taminmin névre hallgató skólájába betörtek. Négyen. Némi számítástechnikáért. Igazából a felügyelő kamerák felvételén egyetlen képernyő eltulajdonítása dokumentáltatik. Ebből kiindulva kissé túlméretezettnek tűnhet az akcióba bevont humánerőforrás, de ne ítélkezzünk elhamarkodottan!

Az a helyzet ugyanis, hogy a betörők nem csak vittek, hanem hoztak is. Három krokodilt. Előbb őket taszajtották be egy törött ablakon keresztül, csak aztán ragadták meg az elérhető technikát.
A helyszínre kiszálló vadőrök szerint rendkívül alultáplált hüllőkről van szó, kiknek impozáns állkapcsát ragasztószalaggal rögzítették zárt állapotba. Ez mintegy kizárja annak hipotézisét, hogy a tettesek a “pedellust a krokónak, nyamm, nyamm!” mozgalom tagjai vagy szimpatizánsai közül kerültek volna ki. A már említett vadőrök szerint az állatokat vélhetően egy közeli krokodilfarmról tulajdonították el, és rendkívül mostoha körülmények között tarthatták a betörést megelőző napokban.

De hogy pontosan milyen szerepet szántak nekik ebben az egész ügyben, az alkalmasint meghaladja Japp főfelügyelő kombinatorikai képességeit. Itt már egy belga tojásfő briliáns szürke sejtecskéire van szükség!

Etichete:
Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 10 március 2017, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 9 március 2017, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 6 március 2017, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 4 március 2017, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 3 március 2017, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 26 február 2017, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...