Élő Kolozsvári Rádió

Mi van az olimpiai érmek mögött?

A nemrég lezárult Riói Olimpiai Játékok kapcsán két sportújságíró: Boros Miklós és Somogyi Botond voltak a Hangoló vendégei, akikkel Zilahi Csaba beszélgetett. 

Somogyi Botond és Boros Miklós

Somogyi Botond és Boros Miklós

A romániai olimpikonok gyenge szerepléséért a meghívottak egyöntetűen a pénz és az infrastruktúra hiányát okolják. Boros Miklós kifejtette: az elmúlt két-három kormány elhanyagolta a sport fejlesztését, a sportminisztériumnak, illetve a Román Olimpiai- és Sportbizottságnak egészen más elképzeléseik vannak arról, hogyan kellene irányítani a román sportot. Az újságíró szerint két sport „van rendben” Romániában: a vívás és a tenisz, utóbbihoz azonban semmi köze a román államnak, hiszen a sportolók saját pénzükből, külföldön valósítják meg a karrierjüket.

Somogyi Botond a magyarországi sportolók teljesítményét értékelte, amely egészében kevéssel maradt el a 2012-es londoni olimpia mögött, ám volt egy sor olyan sportág, ahol maguk a versenyzők is sokkal többre számítottak. Ezek közé tartozik a birkózás, a kajak-kenu, ahol hat éremre számítottak, ám csak hárommal tértek haza, vagy akár az úszás is, ahol az érmek nagy része Hosszú Katinkának köszönhető.

A legizgalmasabb versenyekként Boros Miklós Szász Emese vívó mérkőzéseit nevezte meg, akiről már az első napokban sejtette, hogy komoly sikert ér el. A vívást Somogyi Botond is végigizgulta, ám ő inkább Szilágyi Áronra figyelt: „Dolniceanunál ki is mentem a szobából, a gyerekeim közvetítették, hogy mi történik” – árulta el. Mindkét újságíró szorosnak, izgalmasnak találta a vízilabda-mérkőzéseket, és mindkettejük számára csalódást jelentett, hogy a veretlen magyar válogatottat a negyeddöntőben csupán egy hajszál választotta el a továbbjutástól.

Szó esett arról is, hogy az idei olimpia botránysportjai a birkózás és a boksz voltak, amelyekre a súlyos, szemmel láthatóan bizonyos országok javára történő bírói tévedések voltak jellemzőek. Boros Miklós úgy véli, mindkét szövetségnek jó esélye van arra, hogy a következő olimpiáig nagyon komoly szabályzatbeli és bíráskodásbeli változtatásokat követeljen meg tőlük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

A meghívottak elárulták azt is, hogy szerintük a Rióból érmekkel hazatérő sportolók közül kit láthatunk viszont négy év múlva, Tokióban – hallgassák meg a teljes beszélgetést:

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 25, 18:02 / actualizat: 2016 augusztus 26, 12:43

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Hangoló szombat, 2025 augusztus 162025 augusztus 16, 10:05

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök

Székelyudvarhelyen nyitotta meg még márciusban a Kriza János emlékévet a Magyar Unitárius Egyház, megemlékezve a néprajzkutató, teológus...

Kriza János: a néprajzkutató, a teológus, a püspök
Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel